Pesti Srácok

Meghalt a BRFK egykori gyilkossági sztárzsaruja

Meghalt a BRFK egykori gyilkossági sztárzsaruja

Meghalt Chilkó Ferenc, ismert gyilkossági zsaru, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Alosztályának egykori vezetője – számolt be róla a Hagyományőrző Rendőrszázad Facebook-oldala. Chilkó 1996 tavaszáig vezette a BRFK gyilkossági csoportját, utódja pedig nem volt más, mint Doszpot Péter, aki éppen a fővárosi robbantások és leszámolások kezdetén vette át a gyilkosságiak vezetését.

Chilkó leszerelése után sikeres magánnyomozó irodát működtetett. Chilkó Ferenc a PestiSrácok.hu olvasóinak onnan lehet ismerős, hogy neve többször szerepelt az alvilági leszámolások ügyében újraindított nyomozások irataiban. A Portik-ügyek koronatanúja például terhelően nyilatkozott róla, azt állítva, hogy az egykori gyilkossági főzsaru segítette a Portik-féle bűnszervezetet, míg az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás a conti carosokhoz kötötte őt, ugyanakkor ezeket a vallomásokat más bizonyítékok nem támasztották alá. Mindezek mellett a volt gyilkossági vezetőt Portik egyik katonája, Salihi Mead is gyanúba próbálta keverni, amikor a Fenyő-gyilkosság után néhány perccel telefonon hívta Chilkó Ferencet. Ez azonban csak arra volt jó, hogy elterelje a gyanút a szlovák bérgyilkosról, és erősítse az "albán elkövetői szálat" a Fenyő-ügyben, amivel Portikék több mint egy évtizedig sikeresen tévútra tudták terelni a nyomozást.

Forrás: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.