Pesti Srácok

Nem tudott válaszolni a botrányával kapcsolatban Szilágyi György (Videó)

Nem tudott válaszolni a botrányával kapcsolatban Szilágyi György (Videó)

Portálunk is foglalkozott azzal, hogy a The Jewish Voice újabb antiszemita jobbikos politkus botrányát derítette ki. A lap arról ír, hogy az ellenzéki párt prominens politikusa, Szilágyi György beszédet mondott a neonáci Árja Testvériség védelmében. Az ügyben Bohár Dániel megpróbálta kérdőre vonni Szilágyit, aki ahelyett, hogy reagált volna a botrányra "jó munkát" kívánt kollégánknak.

Az amerikai neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség (Aryan Army) nevű, számos bűncselekménnyel és gyilkossággal meggyanúsított bűnszervezet. A The Jewish Voice honlapjára feltöltött videó tanúsága szerint Szilágyi György azzal védte a skinhead frizurát és horogkeresztes tetoválást viselő bűnözők által vezetett csoportot, hogy az Aryan Army, azt ha mindenki tudná, soha nem volt náci jelkép, ez az amerikai börtönökben a fehéreknek a csoportosulása, ami ugyanúgy megvan a feketéknek is, ez egy érdekvédelmi szervezet. A jobbikos politikust Bohár Dániel próbálta volna az ügyről kérdezni, de eláruljuk: nem sok sikerrel. Szilágyi ugyanis végig hárít, „További jó munkát kíván” a riporternek, majd arra szólítja fel Bohárt, hogy kérjen bocsánatot Jakab Pétertől. Az nem derül ki, hogy miért.

Szilágyi nem mellesleg a Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt vezette közös listán is előkelő helyen szerepel. Szilágyi György egyéni jelöltként is indul. A baloldal Budapest 14. számú választókerületében indítja a politikust. Ellenfele többek között a Fidesz-KDNP-s Dunai Mónika lesz – tette hozzá a Mandiner.

Forrás: Mandiner/Facebook; Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?