Pesti Srácok

Orbán: a NATO-csúcson sikerült a magyar érdekeket érvényesíteni (Galéria + videó)

A brüsszeli NATO-csúcsot követő videóbejelentkezésében Orbán Viktor bejelentette, hogy a tárgyalások során sikerült érvényesíteni a magyar érdekeket. A kormányfő kijelentette, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem pedig fegyvereket Ukrajnába.

A kormányfő úgy fogalmazott: hosszú tárgyalások fejeződtek be, nehéz szülés volt, de sikeres.

– jelentette ki. Értékelése szerint ezt azért tudták elfogadtatni, mert a NATO-nak az lett a közös álláspontja, hogy a legfontosabb közös NATO-cél az, hogy a háború semmiképpen se lépje túl Ukrajna határait. Közölte, hogy ezért elvetették a légtérzár a gondolatatát is.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ez nem fog megtörténni és ez jó hír Magyarország számára. A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy döntöttek az Ukrajnával szomszédos közép-európai országok – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia – megerősítéséről is. Hozzátette: ide védelmi célzattal települnek majd NATO-erők.

– mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ők a magyar honvédséggel együtt fogják garantálni Magyarország és a magyar emberek békéjét és biztonságát.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.