légtérzár
Moldova lezárta légterét
Moldova ideiglenesen lezárta légterét - közölte a kelet-európai ország nemzeti légitársasága (Air Moldova) kedden.GeoRGpolitika – Ukrajnában is megjelent a majomhimlő, Németországban pedig ajánlott zacskóba székelni
Az ukrán egészségügyi hatóságok csütörtökön megerősítették, hogy náluk is megjelent a majomhimlő. A betegség, ahogy azt az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO is megerősítette, leginkább az LMBTQ-közösség tagjaira veszélyes, a meleg és biszexuális férfiakra.Lavrov nem tudott eljutni Szerbiába a sok légtérzár miatt
Szergej Lavrovnak le kellett mondania a Szerbiába tervezett látogatását, miután Szerbia több szomszédja is lezárta a légterét a külügyminiszter repülője előtt. Az orosz külügy a nyugati országokat okolja emiatt, a nyilatkozatuk szerint ezzel a lépéssel újabb kommunikációs csatornát zártak be.A NATO végre elkezdett védelmi szövetségként viselkedni
Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben Magyarország nagyon jól döntött akkor, amikor belépett a NATO-ba. Közép-Európa egy olyan helye a világnak, ahol nagyon nem jó a senki földjén lenni, és a Varsói Szerződés megszűnése után kifejezetten jó ötletnek is tűnt a kontinenst átszelő, időnként csak virtuális, időnként egészen frontvonal jellegű határ nyugati oldalára kerülni.Halkó Petra a Pesti Riporterben: az egyetlen racionális döntés a NATO-csúcson az volt, hogy elvetették a légtérzár ötletét (Videó!)
Halkó Petrát, a Századvég vezető elemzőjét kérdeztük a NATO- és EU-csúcs kapcsán a Pesti Riporterben. A szakértő szerint a NATO egy védelmi szövetség, ezért nem a támadás a feladata, hanem az, hogy megakadályozza, hogy a konfliktus Ukrajna határain túlra terjedjen; emiatt az egyetlen racionális döntés a NATO-csúcson az volt, hogy elvetették a légtérzár és a fegyverszállítmányok ötletét. A NATO-nak a NATO-tagországok védelmi érdekei a legfontosabbak, és a tárgyalásoknál is ebből kell kiindulni. Oroszországnak olyan elvárásai vannak, amelyek Ukrajnára vonatkoznak, például a katonai haderejére, vagy a NATO-csatlakozására – mondta el Halkó Petra.Orbán: a NATO-csúcson sikerült a magyar érdekeket érvényesíteni (Galéria + videó)
A brüsszeli NATO-csúcsot követő videóbejelentkezésében Orbán Viktor bejelentette, hogy a tárgyalások során sikerült érvényesíteni a magyar érdekeket. A kormányfő kijelentette, hogy Magyarország továbbra sem küld sem katonákat, sem pedig fegyvereket Ukrajnába.Szijjártó: az Ukrajna feletti légtérzár légi háborúhoz vezetne (Videó!)
Az Ukrajna feletti légtérzár légi háborút jelentene az észak-atlanti szövetség (NATO) és Oroszország között – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön. Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Oroszország és a NATO közötti háborút mindenképpen el kell kerülni.Növekszik a háború kiterjedésének veszélye
A balti államok és Lengyelország kérésére terítékre kerülhet a NATO rendkívüli, csütörtöki találkozóján az Ukrajna feletti repüléstilalmi zóna terve. A nyugati szövetségesek között egyelőre egyetértés van ennek elutasításáról: a NATO-légtérzár Joe Biden, Olaf Scholz és Emmanuel Macron szerint is közvetlen konfrontációt eredményezne Oroszországgal. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a katonai szövetségnek a felelőssége, hogy a konfliktus ne terjedjen Ukrajna határain kívülre.Magyarország is feloldotta a légtérzárat, ismét jöhetnek Nagy-Britanniából a repülők
Az Európai Unióban utolsóként a magyar kormány is feloldotta a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló légijárművek leszállási tilalmát – jelent meg a Magyar Közlöny keddi számában. Mint ismert, december 22-én nulla órától Magyarország megtiltotta az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmi repülőjáratok leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is.Ajánljuk még

















