Pesti Srácok

Orbán Viktor: minél erősebbek vagyunk, annál kisebb az esély a háborúra

null

A magyar-német hadiipari együttműködés már korábban kezdődött, ami jó esélyt ad arra, hogy tartós legyen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Zalaegerszegen. A kormányfő a zalaegerszegi Lynx harcjárműgyár épületének és elkészült moduljainak ünnepélyes átadóján tartott beszédében kiemelte: a magyarok pontosan tudják, hogy az a legjobb háború, amelyet sikerül elkerülni.

– fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: tehát amikor hadsereget építünk, akkor persze készülünk a legrosszabbra, de valójában utat nyitunk a kedvező jövő számára is. Orbán Viktor felidézte: már korábban azt mondta, hogy a biztonság lesz ebben az évtizedben a legfontosabb ágazat. A legfontosabb feladat pedig ebben az évtizedben, hogy egy Magyarországot megvédeni képes, a magyar érdekeknek érvényt szerezni tudó, Magyarországon, de ha kell, azon kívül is bármikor bevethető haderő álljon rendelkezésre – jelentette ki. Közölte: Magyarországnak szüksége van arra a minden korábbit meghaladó technológiai színvonalra, amelyet részben a szomszédságban a ZalaZONE, itt pedig ez a fegyvergyár szimbolizál. Kitért rá: a német-magyar kapcsolatok összevissza állnak, de abban reménykedünk, hogy most kisimulnak. A politikai viszonyok bonyolultak, a gazdasági kapcsolatok azonban kiválóak, és most úgy látszik, hogy a politikai támogatás is meglesz a minél erőteljesebb gazdasági együttműködés mögé – értékelt. Úgy látja, ez fontos Magyarországnak, nemcsak azért, mert Németország erős, hanem azért is, mert a magyarok tudnak együttműködni a németekkel. A miniszterelnök szerint a most átadott gyár lett a magyar hadsereg új mércéje, mert olyan jó katonák kellenek, mint amilyen jók az eszközeink. Ez nagy feladat a következő tíz évben a mindenkori magyar kormány és Magyarország számára – mutatott rá.

Arról is beszélt, hogy először az ember vásárol, aztán rájön arra, hogy jobb lenne, ha inkább gyártana, és most ebben a fázisban vagyunk. De itt nem szeretnénk megállni, az lenne a jó, ha a fejlesztés, a tesztelés, a legjobb mérnökök és szakmunkások kiképzése is közösen valósulna meg a német barátainkkal – mondta. Úgy folytatta: az elmúlt hónapokban Európa jövője szempontjából az egyik legfontosabb döntést hozta meg a német kormány az ukrán-orosz háború hatására. Ez nem lehetett könnyű döntés, hiszen ez Németország újra felfegyverzéséről szól, de miután kitört a háború, és világos, hogy Európa békéjét és biztonságát a németek nélkül nem lehet garantálni, megtörtént a nagy változás, és a német hadiipar az egyik legfontosabb iparággá vált – magyarázta. Közölte: ez az új realitás, ami óriási lehetőséget kínál a számunkra. Azonban a magyar-német együttműködés akkor kezdődött, amikor ez az iparág még inkább egy megtűrt iparág volt, és ez jó esélyt ad arra, hogy az együttműködés tartós legyen – mondta. A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, akinek a munkája lehetővé tette, hogy megvalósult a gyár.

PestiSracok facebook image

– zárta szavait Orbán Viktor. Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke felidézte, hogy három és fél évvel ezelőtt tárgyaltak először a magyar kormánnyal, és nagyon világos struktúrák körvonalazódtak. Az Orbán Viktorral folytatott megbeszéléseken leszögezték, hogy meg kell védeni népeinket, országainkat, és ehhez védelmi képességre van szükség és nemzeti szuverenitásra. Az együttműködés első célja egy beruházási program megvalósítása volt, ennek eredménye a Rheinmetall zalaegerszegi gyára, ahol három hónap leforgása alatt megnyitjuk a világ legmodernebb katonai páncélos járművét készítő gyártósorát. Elsőként Lynx gyalogsági harcjárművek készülnek Zalaegerszegen - ismertette a német cég elnöke. Úgy fogalmazott: a világ megváltozott az elmúlt három hétben, és arról a német kormánnyal is tárgyaltak, hogy erre a beruházásra szükség van. Armin Papperger hozzátette: más magyarországi programjaik között szerepel lőszergyár építése is, amivel szintén haladnak, mert sokkal több lőszerre, robbanószerre van szükség. A zalaegerszegi harcjárműgyár műszaki átadásán jelen volt mások mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, valamint Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a zalaegerszegi Lynx harcjárműgyár épületének és elkészült moduljainak ünnepélyes átadóján a zalaegerszegi ZalaZONE Ipari Park Rheinmetall gyárépületében 2022. március 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j4), Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j3), Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya miniszteri biztosa (j2), Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester (j) és Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke (b4) a zalaegerszegi Lynx harcjárműgyár épületének és elkészült moduljainak ünnepélyes átadóján a zalaegerszegi ZalaZONE Ipari Park Rheinmetall gyárépületében 2022. március 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.