Pesti Srácok

Soltész: háborús helyzetben felértékelődik a kisebb nemzetek együttműködése

Soltész: háborús helyzetben felértékelődik a kisebb nemzetek együttműködése

Magyarország a szomszéd országokkal, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával, Szlovákiával és Romániával is nagyszerű kapcsolatot tudott kialakítani az elmúlt években, és ebben szerepe volt a magyarországi nemzetiségekkel ápolt jó kapcsolatnak is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Gárdonyban.

Soltész Miklós a második alkalommal megrendezett Nemzetiségi alumni találkozón azt mondta, évek óta azon dolgoznak, hogy a magyarországi nemzetiségek, amelyek évszázadok óta együtt élnek a magyarokkal, minél inkább erősödjenek: közösségeiket, nyelvüket, kultúrájukat, táncukat, zenéjüket megőrizzék. Hozzátette: ez nem öncélú, hanem a magyar nemzet egészét és a Kárpát-medencét erősíti. Az államtitkár rámutatott, hogy a mostani háborús helyzetben még inkább felértékelődik a kisebb nemzetek együttműködése; ehhez a kulcs, hogy a magyarországi nemzetiségek szeressék és tiszteljék azt a nemzetet, ahol élnek, és erősítsék a kapcsolatot az anyaországaikkal is.

Soltész Miklós a találkozóról elmondta: a korábban nemzetiségi ösztöndíjas, ma már egyetemre járó fiataloknál azt szeretnék elérni, hogy a következő időszakban akár az iskolában, akár nemzetiségi önkormányzatoknál vagy az élet bármely területén képviseljék nemzetiségi közösségeiket, és ezzel erősítsék egész Magyarországot.

A két és fél napos Nemzetiségi alumni találkozón szerb, horvát, román, szlovák és német nemzetiségek képviselői vannak jelen. A kísérőesemény nemzetiségi művészek előadásaival színesített kulturális program lesz, emellett pódiumbeszélgetés, valamint sportolási lehetőségek várják az egykori ösztöndíjasokat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.