Pesti Srácok

Századvég: a rezsicsökkentés a 2010 utáni új gazdasági modell szimbolikus programja

Századvég: a rezsicsökkentés a 2010 utáni új gazdasági modell szimbolikus programja

Az idén tizedik évébe lépett rezsicsökkentés a 2010 utáni új gazdasági modell egyik szimbolikus programja, amelyben jól látszik a hazai jobb- és baloldal közötti gazdaságpolitikai különbség – hangsúlyozta Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese kedden, a Századvég Rezsi Konferencia című rendezvényen, Budapesten.

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese kiemelte: a 2010 előtti baloldali kormányok leépítették az állam szabályozói és tulajdonosi mozgásterét, így az nem volt képes megvédeni a magyar családokat a multinacionális energiavállalatok növekvő profitelvárásaitól. Elmondta, hogy a baloldali kormányok alatt az áram ára kétszeresére, a gáz ára háromszorosára emelkedett, a fizetési nehézségekkel küzdő háztartások száma pedig drasztikusan növekedett. Barthel-Rúzsa Zsolt rámutatott arra, hogy ezzel szemben a jobboldali kormány a magyar családok érdekeinek képviseletét állította törekvéseinek középpontjába, a hatósági tarifák bevezetésével, a nemzeti tulajdon megerősítésével visszaépítette az állam mozgásterét, amivel képessé vált biztonságos és megfizethető energiaellátást garantálni a magyar családoknak.

– tette hozzá. Barthel-Rúzsa Zsolt rámutatott arra, hogy a megváltozott körülmények hatására az uniós tagállamok energiapolitikája fordulatot vett, és a korábban elutasított magyar rezsicsökkentési program követendő példává vált. Ez a fordulat jó lehetőséget biztosít Magyarország számára, hogy a jövőben az európai energiapolitika még aktívabb alakítójává váljon és a közösség törekvéseit észszerűbb irányba terelje.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.