Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyermeknek nyújtott kórházi ellátást

null

Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyermeknek nyújtott kórházi ellátást, a hatóságok minden érkezőről gondoskodnak, és garantálják a biztonságos körülményeket a nemzetközi humanitárius szervezetek számára – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén pénteken, New Yorkban.

Felszólalásában Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Magyarország Ukrajna szomszédjaként teljes mértékben tisztában van a háború tragikus következményeivel, sőt, magának is szembe kell néznie a súlyos válság jelentette kihívásokkal. Szavai szerint a helyzet közvetlen biztonsági kockázatot jelent hazánk számára, ezért garantálni kell, hogy Magyarország nem sodródik bele a konfliktusba.

– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy komoly humanitárius katasztrófa alakult ki Ukrajnában; már több mint félmillióan menekültek Magyarországra, ahol mindenkit befogadnak és ellátnak. A hosszú távon maradni kívánóknak munkát fognak biztosítani, fontos, hogy ne segélyből kelljen élniük – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzátette:

A jelenlegi adatok alapján már mintegy százharmincegy gyermeket láttak el magyar kórházakban a számukra kijelölt kilenc intézményben. A miniszter leszögezte: a jelenlegi körülmények között a segítségnyújtás a legfontosabb, márpedig a kormány felelősségteljes döntései, a fegyverszállítások elutasítása nyomán Magyarországon adottak a biztonságos körülmények a humanitárius szervezetek működéséhez.

– mondta. A miniszter végezetül kiemelte: biztosítani kell, hogy a háború ne terjedjen Ukrajna határain túlra. Úgy vélekedett, hogy több veszélyes javaslat is szerepel a nemzetközi szervezetek napirendjén, például a repüléstilalmi zóna létrehozása vagy a békefenntartó csapatok küldése. Ezek azonban szerinte eszkalációhoz vezetnének, amit pedig mindenáron el kell kerülni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.