Pesti Srácok

Szilágyi Liliánának adott igazat a Magyar Úszószövetség vizsgálóbizottsága

null

Szilágyi Liliána december végén állt a nyilvánosság elé, és arról számolt be, hogy édesapja, a korábban olimpikon úszó Szilágyi Zoltán éveken keresztül rettegésben tartotta és bántalmazta. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó megnyilvánulása sokakat megrázott, a Magyar Úszószövetség pedig lépett, és vizsgálóbizottságot hozott létre az ügy kapcsán, amelynek szerdai sajtótájékoztatóján számoltak be a vizsgálat eredményeiről.

A szerdai sajtótájékoztatón a bizottság elnöke, Papp Gábor ügyvéd bejelentette, hogy a rendelkezésükre álló bírósági ítélet, amely kimondta, hogy Szilágyi Zoltán Szilágyi Liliána irányában agresszív viselkedést tanúsított, és Szilágyi Gerda fejlődését akadályozza, valamint a bizottság előtt meghallgatott személyek egybehangzó állítása alapján meggyőződtek arról, hogy mindaz, amiket Szilágyi Liliána a nyilvánosság előtt állított, megfelel a valóságnak – írja a Nemzeti Sport. A vizsgálóbizottság jelentését a Magyar Úszószövetség elnöksége is megtárgyalta, és abban határozatot is hozott, amelyről Wladár Sándor elnök számolt be:

Forrás: Nemzeti Sport; Fotó: MÚSZ

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.