Pesti Srácok

Terrorizmus miatt börtönbüntetésre ítéltek Németországban egy Szíriából visszatért nőt

Terrorizmus miatt börtönbüntetésre ítéltek Németországban egy Szíriából visszatért nőt

Hat és fél év börtönbüntetésre ítéltek terrorizmus vádjával egy Szíriából visszatért nőt Németországban csütörtökön. A hamburgi tartományi bíróság állambiztonsági kamarája az ítéletében megállapította: a schleswig-holsteini Bad Oldesloe településéről származó, most negyvennégy éves nő 2016 nyarán a gyermekével együtt követte palesztin származású férjét Szíriába. A férj már korábban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadistáihoz. A nő állítólag megengedte, hogy tizennégy éves fiát, aki egyébként 2018-ban egy pokolgépes merényletben vesztette életét, szintén iszlamista harcosnak képezzék ki.

A nőt egyebek között terrorszervezeti tagság, háborús bűncselekmények, gondatlan emberölés, illetve a gondozási-nevelési kötelezettség megszegésében találták bűnösnek. Norbert Sakuth, illetékes bíró hangsúlyozta, hogy a nő osztotta az Iszlám Állam radikális iszlamista ideológiáját és tudatában volt annak, hogy a fiatalokat besorozzák a terroristák harci alakulataiba. Mint mondta, a vádlott háborús bűncselekményt követett el azzal, hogy átengedte a fiát az Iszlám Államnak. A nő két évet töltött egy kurdok által ellenőrzött fogolytáborban, majd egy évet német vizsgálati őrizetben, de ez idő alatt továbbra sem határolódott el az iszlamista nézetektől.

Forrás: MTI; Fotó: PS (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.