Pesti Srácok

Újraindul a köztársasági elnöki székért Aleksandar Vucic szerb államfő

Újraindul a köztársasági elnöki székért Aleksandar Vucic szerb államfő

Újra Aleksandar Vucic hivatalban lévő államfőt indítja a köztársaságielnök-választáson a Szerb Haladó Párt (SNS) - erről döntött a legnagyobb szerbiai párt vezetése vasárnap.

Ana Brnabic miniszterelnök jelentette be vasárnap, hogy "a tettek jelölték ki a köztársaságielnök-jelöltet, és a tettek magukért beszélnek", Aleksandar Vucic pedig az utóbbi öt évben kiválóan végezte munkáját, ezért ismét őt jelöli az SNS. Aleksandar Vucic jelölését a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is támogatja.

Szerbiában április 3-án tartanak elnökválasztást, ezzel egyidőben pedig előrehozott parlamenti választás, és néhány helyen önkormányzati választás is lesz.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök mandátuma május 31-én jár le. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg. A várakozások szerint április harmadikán legalább tíz jelölt közül választhatnak a szerbiai állampolgárok. Az induláshoz egy-egy jelöltnek tízezer támogatói aláírást kell összegyűjtenie. Korábban már többen is jelezték, hogy indulnának a megmérettetésen. Indulni kíván Zdravko Ponos, a szerb hadsereg egykori vezérkari főnöke, Bosko Obradovic, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetője, Milos Jovanovic, a szintén jobboldali Szerbiai Demokrata Párt elnöke, Srdjan Skoro újságíró és Misa Vacic, a Szerb Jobboldal nevű szerb nacionalista párt vezetője is.

PestiSracok facebook image

Amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát és még egy voksot, akkor második fordulót kell tartani, amelyen a két legtöbb szavazatot szerző jelölt méri össze erejét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Marko Djokovic

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.