Pesti Srácok

Választási törvényt sértett a párbeszédes Szabó Rebeka, Márki-Zay is bajban lehet

Választási törvényt sértett a párbeszédes Szabó Rebeka, Márki-Zay is bajban lehet

Szabó Rebeka párbeszédes politikus megsértette a választási eljárásról szóló törvényt – állapította meg első fokú határozatában a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. A Mandiner által megismert határozat szerint egy magánszemély fordult panasszal a testülethez, kifogásolva, hogy a hatpárti összefogás egyéni parlamenti képviselő-jelöltje egy külső, tőle látszólag független finanszírozót von be a kampánykiadásainak fedezésébe azzal, hogy a Facebook-oldalán a hirdetéseket a kormanytvaltok.hu oldal pénzeli.

A jogsértés lényege, hogy kampánytevékenységet csak a jelölt, illetve az őt jelölő szervezet, jelen esetben az Egységben Magyarországért pártszövetség pénzelhet. Amennyiben harmadik szereplő teszi azt, ráadásul tisztázatlan forrásból, az sérti a választási eljárásról szóló törvényt. A bizottság mind a jelöltet, mind a portált eltiltotta a további jogsértéstől – az érintettek még fellebbezhetnek, erre három napjuk van. A Mandiner információi szerint a kormanytvaltok.hu idén február óta működik, egy impresszum nélküli honlapként, amelyen az április 3-i választáson a baloldali összefogásra való voksolásra buzdító szövegen kívül más nem található. Akárcsak a honlaphoz kapcsolódó Facebook-oldalon, amely ugyanakkor Szabó Rebeka mellett számos baloldali, az Egységben Magyarországért logó alatt induló politikus posztjainak hirdetését finanszírozta. Ám a nevek között ott van még Márki-Zay Péter is, aki a baloldal kormányfőjelöltjeként 62 millió forintot kapott hirdetéseire. A hódmezővásárhelyi polgármester hirdetéseit az elmúlt időszakban csak ők hirdették, balos politikai propagandára ugyanakkor a titokzatos médium összesen mintegy kétszázmilliót szánt, ami igen jelentős összegnek számít – írja a Mandiner. A portál tulajdonosi háttere, így a támogatás forrása sem ismeretes. Mindazonáltal, amennyiben a részvétlen, kegyeletsértő kommentjei miatt elbukott Gér Mihály helyett induló Szabó Rebeka zuglói alpolgármester esetében a jogsértést megállapították, úgy ez elvileg Márki-Zay Péternél is hasonlóképp történhet.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."