Pesti Srácok

Varga Judit: a magyar kormány zöldpolitikája bizonyított

null

A magyar nemzeti konzervatív kormányzat zöldpolitikája bizonyított, és ezt a számok is alátámasztják – emelte ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedden, Budapesten, az Európa jövője címmel rendezett konferenciasorozat részeként tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Varga Judit szerint a hazai ellenzék nem tud mit kezdeni az adatokkal, amelyek azt igazolják, hogy Magyarország klímabajnoknak tekinthető. Példaként említette, hogy Magyarország 2020-ra túl is teljesítette a vállalást, hiszen 33 százalékkal sikerült csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Varga Judit felidézte, hogy amikor Áder János még fideszes EP-képviselőként 2009-ben felvette tanácsadónak, a jelenlegi államfő azt mondta: nem szeretné odakötni magát egy fához, racionális, értelmes környezetpolitikát szeretne végezni Brüsszelben.

– hangsúlyozta a miniszter, megjegyezve, hogy a fenntartható fejlődés kapcsán, a klímaambíciók megfogalmazásakor is olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek a gyakorlatban is megvalósíthatóak. Varga Judit kitért az Európai Bizottság tervére is.

PestiSracok facebook image

– mondta, megjegyezve, hogy ezt a magyar és már a francia kormány is ellenzi.

– hívta fel a figyelmet. Varga Judit azt is kiemelte, hogy egyre több ország veszi át a magyar kormány rezsicsökkentési programját. A hulladékgazdálkodásról szólva a minél fiatalabb korban elindított, a körforgásos gazdálkodással kapcsolatos oktatást emelte ki, amihez csatlakozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is. Elmondta: ezért is került be a tantervbe a fenntarthatósági témahét, de a kormány további hasonló kezdeményezéseket is támogat. Palkovics László kifejtette: az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) portfóliója elég széles, ide tartozik egyebek mellett a felsőoktatás, a szakképzés, az ipar, az energiapolitika.

– közölte. Úgy fogalmazott: amikor rendszeresen beszámol az Országgyűlés fenntartható fejlődési bizottságában, ott nem nagyon vitatkoznak, mert nem nagyon van min. Elmondta: már a 2030-as klímapolitikai célokat is elérte az ország, és a 2050-es célok is teljesíthetők.

– közölte Palkovics László. A miniszter kiemelt területnek nevezte a hidrogéngazdaság, valamint a "zöld acélt" előállítani képes acélipar létrehozását. Kitért arra is, hogy vannak országok, amelyek atomenergia nélkül is meg tudják oldani energiagazdálkodásukat, de Magyarország energiaellátásához szükség van az atomenergiára, amelyet Paks I, majd Paks II biztosít.

Varga Judit a Zöldebb a zöldeknél – a magyar kormány zöld úton jár címmel tartott beszélgetés elején azt is elmondta: a csaknem egy évvel ezelőtt indult, az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat keretében Magyarország 782 eseményt szervezett, és ezzel dobogós helyen áll az uniós országok között.

Forrás: MTI; Fotó: Varga Judit Facebook-oldala