zöldpolitika
Karácsony Gergely azt akarja, hogy továbbra is lepje el a szemét Budapestet a lomtalanítás idején
Az évben általában kétszer van lomtalanítás, ami bár praktikus, hiszen megszabadulhatunk a felesleges szemetünktől, ami másnak kincs lehet, de látványnak rémes. Arról nem is beszélve, hogy sokan félnek azoktól a lomistoktól, akik ilyenkor a környéken megjelennek, "foglalják a szemetet", olykor becsöngetnek a házakba, hogy nincs-e még valami, amit ők nagy szeretettel elvinnének. Az Európai Unió nagyvárosaiban ezért már évek óta megváltoztatták a lomtalanítás módszerét, ott gyűjtőpontokra kell vinni a szemetet, ahol újrahasznosítják, amit lehet és csak indokolt esetben van lehetőség a hagyományosnak számító, ház elé kitett lomtalanításra. Ezt a módszert szeretné most a kormány bevezetni és bár Karácsony Gergely és csapata minden fronton majmolja az uniós szabályokat, sokszor példaként is beszélnek, hogy ott minden milyen jó, most mégis pártállami módszerekről ír a közösségi oldalán és szeretné, ha továbbra is a szemét uralkodna Budapest utcáin a lomtalanítás periódusában. Mert ez demokratikus. Baán László: Karácsony "Városháza parkja" a maga harminc darab dézsás növényével és murvás felületével igazi jelképe a képmutatásnak
A Városháza park a maga harminc dézsás növényével és murvás felületével egy lélektelen helyszín, semmi köze nincs a zöldfelülethez, ugyanakkor igazi jelképe annak a képmutatásnak, amiről a fővárosi zöldpolitika szól, ami lényegében nem több Facebook-huszárságnál - fogalmazott portálunknak Baán László, a Városliget fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, aki nemrégiben fölkereste Karácsony Gergely öt évvel ezelőtti főpolgármesteri kulcsígéretét, azaz a Városháza parkot, amit az épület előtti parkoló felszámolásával hoztak volna létre. A miniszteri biztos kiemelte mindent elárul ennek a vezetésnek a képességeiről és szándékairól a megújult Városliget és a Városháza park párhuzama, "hiszen a saját udvarukat nem voltak képesek parkká, vagy legalább parkszerűvé varázsolni". Németország is atomenergiával oldaná meg az energiaválságot
Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében egy negyedévvel, 2023 áprilisáig meghosszabbíthatják a két utolsó németországi atomerőmű üzemidejét. Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter kedd este azt is bejelentette, hogy valószínűleg a korábbi terveket – miszerint a háromból egy atomerőművet végleg leállítanak, kettőt pedig készenlétbe helyeznek – felül kell bírálni. Bár beismerik, hogy atomenergia nélkül nagy lenne a baj, azért foggal-körömmel szorítják a zöldpolitikát, legalábbis a kommunikációban. Robert Habeck többszörösen hangsúlyozta, hogy a mostani döntés ide vagy oda, nem változtatnak álláspontjukon, hogy Németország szakít a nukleáris energiával.