Pesti Srácok

A Demokrata párt új környezetvédelmi javaslata: Csökkentsük a lakosságot

Kamala Harris elszólása vírusként terjed az interneten. Miután Joe Biden elnök visszalépett, alelnöke került a reflektorfénybe és a Demokrata párt vezetői rohamtempóban sorakoztak fel mögötte. Minthogy az elnök meghatározza az amerikai politika irányát, természetes, hogy az elnökjelölt minden megszólalását árgus szemekkel figyelik, Harris pedig meglepően őszintén nyilatkozott még tavaly nyáron a klímavédelmi tervekről: befektetnek a zöld energiába, az elektromos járművekbe, valamint a lakosság csökkentésébe. Az alelnök kabinetje szerint Harris az angol population (lakosság) szó helyett a pollution (szennyezés) kifejezést akarta használni, ugyanakkor az euroatlanti világ csökken születésszámát elnézve, az előbbi mutató csökkenéséért egyelőre többet tett az Egyesült Államok, mint az utóbbiért.

Tavaly július 14-én beszédet tartott Kamala Harris, a Demokrata párt elnökjelölt-jelöltje a zöld átállásról, ahol miután minden közhelyet ellőt, egy érdekes elszólást tett.

–fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Bár vélhetően csak egy elszólásról van szó, legalábbis érdekes, hogy Harrisnek fel sem tűnt, meg sem próbálta kijavítani magát. Az esetről beszámoló Forbes másnap helyesbítette magát– vagyis Harrist– mondván, a population helyett pollution-re gondolt az alelnök, így pedig már egészen más a mondat jelentése.

Forrás: Forbes, Fotó: MTI/EPA/Pool/Getty Images/Johannes Simon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.