Pesti Srácok

Az NVB a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek miatt

Az NVB a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek miatt

Az NVB pénteki ülésén jegyzőkönyvi döntést hozott arról, hogy a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek ügyében. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szintén eljárást indított ezzel kapcsolatban. A kampányban mind a tömegességét, mind a jogsértés súlyát tekintve a legkirívóbb jogsértésnek nevezte az ellenzéki SMS-ek ügyét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Országgyűlés által választott egyik tagja.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában óriási választási csalásnak nevezte azt, ahogy az ellenzék a polgárok adatait kezeli a kampányban. Azt mondta: emberek százezreinek szerzik meg törvénytelen módon az adatait, majd utána erre politikai üzeneteket küldenek anélkül, hogy az emberek ehhez hozzájárultak volna. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: több bejelentést is kaptak kedden arról, hogy ismeretlen telefonszámról sms-eket küldtek ki, melyben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is - tette hozzá. Kiemelte: az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon és az "Amerikában kiképzett titokminisztere" a DatAdat nevű cégen keresztül milyen titkos és tiltott adathalász-tevékenységet folytatott. Hollik István szerint a kedden kiküldött sms-ek bizonyítják, hogy a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázis, a "Bajnai-lista" létezik. A politikus szerint a tömeges üzenetküldés kapcsán személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül.

Az NVB pénteki ülésén Szalay Tamás arra kérte a testületet, hogy hivatalos eljárásban keressék meg a hatáskörrel rendelkező szerveket: a nyomozó hatóságot büntetőeljárás lefolytatása érdekében, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot is. Az ülésen az NVB tagjai tíz igen szavazattal, egy nem ellenében támogatták, hogy az SMS-ek ügyében feljelentést tegyenek.

Forrás: MTI ; Fotó: Bohár Dániel Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.