Pesti Srácok

A relatív győztest bízza meg a kormányalakítással a szlovén államfő

A relatív győztest bízza meg a kormányalakítással a szlovén államfő

A vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokon leadott szavazatok csaknem kilencven százalékos feldolgozottságánál is vezet Robert Golob újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) pártja - közölte a szlovén választási bizottság. A részleges eredmények tükrében a Szabadság Mozgalomnak 40 mandátuma lesz az új összetételű nemzetgyűlésben. A Janez Jansa miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) 29 mandátummal a második, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 8 mandátummal a harmadik, a Szociáldemokraták (SD) 7 mandátummal a negyedik, a Baloldal (Levica) pedig 4 mandátummal az ötödik helyen végzett.

Az ország 1991-es függetlenné válása óta ez volt a kilencedik parlamenti választás. Az eredményekből jól látszik, hogy a baloldal tud kormányt alakítani. A Szabadság Mozgalomnak, az SD-nek és a Baloldalnak összesen 51 mandátuma lenne a szlovén parlementben. Jansa természetes partnerével, a kereszténydemokrata NSi-vel sem tud többséget alkotni. Egy-egy mandátum a magyar és az olasz kisebbségnek jár.Borut Pahor államfő, akinek idén jár le a második elnöki mandátuma, korábban jelezte: azt a miniszterelnök-jelöltet bízza meg kormányalakítással, aki az ahhoz szükséges 46 támogatói aláírást fel tudja mutatni. A vasárnapi urnazárás előtt, a közszolgálati televíziónak adott interjújában már azt mondta: nem ragaszkodik az abszolút többséghez, a relatív győztest bízza meg a kormányalakítással. Úgy vélekedett: a világjárvány utáni kilábalás lassabb lesz az ukrajnai háború és a világ egyéb geopolitikai feszültségei miatt, amelyek szerinte hosszú távú stratégiai döntéseket követelnek. Emiatt együttműködést sürgetett az új kormány és az ellenzék között.

A szlovén törvények szerint a parlamentnek a választások után 20 napon belül meg kell alakulnia. Az államfőnek ezt követően 30 nap áll rendelkezésére, hogy javaslatot tegyen az országgyűlésnek a miniszterelnök-jelölt személyére. Megválasztása után a miniszterelnöknek 15 napon belül ismertetnie kell kormánya összetételét. Az új kabinet megalakulásáig a leköszönő kormány ügyvivői feladatot lát el. Robert Golob 54 éves üzletember nem ismeretlen a politikában. Korábban alelnöke volt Alenka Bratusek volt miniszterelnök balközép irányultságú pártjának (Stranka AB), és 1999-ben egy évig a gazdasági tárcánál államtitkári pozíciót töltött be. Több mint egy évtizeden át vezette az állami áramszolgáltató vállalatot, amelynek éléről éppen Janez Jansa miniszterelnök váltotta el. Ezt követően döntött úgy, hogy ismét elkezd politizálni, és indul a választásokon.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.