Pesti Srácok

Bayer Zsolt a választásokról: A magyar nép csodát tett!

Bayer Zsolt a választásokról: A magyar nép csodát tett!

A magyar nép egy kiélezett helyzetben csodát tett Bayer Zsolt szerint április 3.-án, a baloldalon azonban "ezt fordítják le úgy az ellenfeleink, hogy a magyar nép fogatlan, törött a szemüvege, nem mosdik és hülye". A publicista a Mandinernek nyilatkozva úgy vélekedett, ameddig az ellenzéki oldalon ezt így látják, addig mindig ilyen arányban fognak vereséget szenvedni. A baloldal vereségének okairól elmondta, az ellenzéknek fogalma sincs az országról, a bukás után pedig "annyi becsület sem volt bennük, hogy az emberüket kicsit megtámasszák a bajban".

Mi történt a választáson címmel indított cikksorozatot a Mandiner, amelyben a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg a lap választás tanulságairól. Legutóbb Bayer Zsolt fejtette ki véleményét egy interjúban, ahol kifejtette:

A publicista a lapnak azt is elmondta, nem számított a nemzeti oldal ilyen mértékű győzelmére, "csupán" kényelmes többséget jósolt. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a magyar nép csodát tett. Hozzátette, az eredmények tekintetében a kormánypártok jelentős erősödést mutatnak, külön kiemelte Budapestet is, ahol bár egyéniben csupán egy körzetet nyert a nemzeti oldal, azonban szinte mindenhol fej-fej mellett voltak a jelöltek. Bayer szerint a fővárosban tapasztalható szoros eredmény azt is mutatja, hogy nem a vidék- Budapest szembenállásról szól a magyar belpolitika.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Az ellenzékről is szót ejtett a publicista, aki a hatalmas bukás okát abban látja, hogy az ellenzéknek nincs mondanivalója a magyar embereknek, a véleménybuborékukon kívül pedig nem érdekli őket más. Kifejtette, a baloldali ellenzék létezése is hiba, mivel szerinte csak hazudni tudnak, és egyetlen érvényes mondanivalójuk sincsen.

– summázta Bayer.

A publicista szerint a vereség feldolgozásában sem tudott gerincesen viselkedni a baloldal és a híres thermopülai csatában a spártaiakat eláruló Efiáltészhez hasonlította az ellenzék vezetőit.

– foglalta össze Bayer.

Fotó: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.