Pesti Srácok

Börtönbe kerülhet Robert Fico

null

Robert Fico volt kormányának több tagját is letartóztatták már a szlovák hatóságok, legutóbb az egykori belügyminisztert. Most pedig magát Ficót is ez fenyegeti: bűnszervezet létrehozásával, hatalmi visszaéléssel és adótitok megszegésével gyanúsítják, és a rendőrség már fel is szólította az ügyészséget, hogy kezdeményezzék a volt kormányfő letartóztatását.

Eddig csak az egykori belügyminiszter kezén csattant a bilincs, mivel Ficót parlamenti képviselőként mentelmi jog illeti meg, ezért jelenleg ő szabadlábon van, a rendőrség jövő héten hallgathatja ki. Azonban úgy tűnik, nem marad ez sokáig így, ugyanis a szlovák rendőrség csütörtök reggel bejelentette: arra kéri az ügyészséget, hogy rendelje el mind Fico, mind Kaliňák letartóztatását, aminek az ügyészség eleget is fog tenni – számol be róla a Denník N. Az ügyészség mindkét gyanúsított ellen letartóztatást fog kérni, és a letartóztatás már folyamatban is van, azonban Fico esetében ez kicsit bonyolultabb, mivel parlamenti képviselőként mentelmi jog illeti meg, így először a parlamentnek kell döntenie a mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Miután az ügyészség kéri Fico mentelmi jogának felfüggesztését, először majd a Szlovák Nemzeti Tanács ezzel foglalkozó bizottsága foglalkozik az üggyel, ezután pedig a törvényhozás feles többséggel szavaz az egykori miniszterelnök, a szociál-populista Smer-SD elnökének sorsáról, viszont mind a bizottságban, mind a törvényhozásban többségben van a választások előtt a korrupció elleni küzdelemmel kampányoló kormánypártoknak. Mint arra a Denník leendő magyar nyelvű portálja, a Napunk felhívja a figyelmet, Fico jelenleg abban bízhat, hogy Maroš Žilinka főügyész elkaszálja a rendőrségi indítványt – írja a Mandiner.

Forrás: Mandiner; Fotó: JOHN THYS/AFP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.