robert kaliňák
Stabil a szlovák kormányfő állapota
Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton.Kinevezte Robert Fico kormányát az államfő
Kinevezte Zuzana Čaputová szlovák államfő az új szlovák kormányfőt, Robert Ficót és kabinetjének tagjait a pozsonyi elnöki palotában szerdán. Az új szlovák kormányban több, a bársonyszéket már korábban kipróbáló személy, de több "újonc" is van.Elszabadultak az indulatok Szlovákiában: mellkason rúgta az ex-miniszterelnök a volt belügyminisztert (VIDEÓ!)
Szeptember utolsó hétvégéjén tartják Szlovákiában az előre hozott választásokat és úgy tűnik az indulatok is kezdenek elszabadulni a nagy nap közeledtével. Robert Fico pártjának, a SMER-nek a sajtótájékoztatója zajlott ugyanis migrációs témában, amikor a volt miniszterelnök megafonnal és terepjáróval jelent meg a helyszínen, majd az őt fegyelmezni próbáló volt belügyminisztert mellkason rúgta.Szabadlábra helyezték Robert Kaliňák volt szlovák belügyminisztert
Indokolatlannak minősítette a vizsgálati fogságot, és szabadlábra helyezte Robert Kaliňák volt szlovák belügyminisztert a szlovák legfelsőbb bíróság szenátusa pénteken – jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.Vizsgálati fogságba helyezték a volt szlovák belügyminisztert
Robert Kaliňák volt szlovák belügyminiszter vizsgálati fogságba helyezéséről döntött szombaton a Specializált Büntetőbíróság. A speciális ügyész azért javasolta vizsgálati fogságba helyezését, mert véleménye szerint fennáll a tanúbefolyásolás veszélye, illetve a gyanúsítottak akadályozhatják az igazságszolgáltatást – számolt be róla a ma7.sk hírportál.Szijjártó: figyelemmel követjük a Szlovákiában zajló szokatlan belpolitikai eseményeket
Mi itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szombaton. Szijjártó Péter a közösségi oldalán megosztotta a ma7.sk hírportál cikkét is, amelyben a volt szlovák kormányfő többek között arról beszél, hogy Szlovákiában meghalt az igazságszolgáltatás, hiszen a jelenlegi kormány az ellenzék likvidálását tűzte ki célul.Börtönbe kerülhet Robert Fico
Robert Fico volt kormányának több tagját is letartóztatták már a szlovák hatóságok, legutóbb az egykori belügyminisztert. Most pedig magát Ficót is ez fenyegeti: bűnszervezet létrehozásával, hatalmi visszaéléssel és adótitok megszegésével gyanúsítják, és a rendőrség már fel is szólította az ügyészséget, hogy kezdeményezzék a volt kormányfő letartóztatását.Szlovákia továbbra is minta-maffiaállam – Őrizetbe vették a volt belügyminisztert
Őrizetbe vette a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Robert Kaliňák korábbi belügyminisztert. A politikus 2006–2010 között, majd 2012–2018 között volt Szlovákia belügyminisztere a Fico-kormányokban, a második alkalommal pedig miniszterelnök-helyettes is. Egykori főnöke, Robert Fico neve is szerepel az eljárásban, ám őt egyelőre védi a képviselői mentelmi jog, amelynek felfüggesztéséről a parlamentnek kell szavaznia. A gyanú mindkettejük ellen bűnszervezet létrehozása. Célegyenesbe fordulhat a 2020 végén indult Tisztítótűz-akció, amely a tíz évvel ezelőtt kipattant Gorilla-ügy után ismét azt mutatja, hogy a végletesen korrupt szlovák politika a nagyvállalkozók kezében van.Denisa Saková lesz az új szlovák belügyminiszter
Denisa Saková szlovák belügyi államtitkár kerül a múlt héten megüresedett belügyminiszteri tisztségbe – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden az államfői hivatalra hivatkozva, ahol délután fogadják a tárca várományosát. A közgazdász végzettségű államtitkár a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia fiatalabb, feltörekvő nemzedékének képviselője, először több mint tíz éve került a belügyminisztériumba, ahol azóta több különféle beosztásban dolgozott.Ajánljuk még