Pesti Srácok

Egy nap alatt több mint tízezer menekült érkezett Magyarországra

Egy nap alatt több mint tízezer menekült érkezett Magyarországra

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb tájékoztatása szerint pénteken az ukrán–magyar határszakaszon Ukrajnából 4644-en, míg a román–magyar határszakaszon 5736-an léptek be Magyarország területére. A beléptetettek közül a rendőrség 756 embernek állított ki ideiglenes, harminc napig érvényes tartózkodásra jogosító igazolást, a végleges okmányok beszerzéséért viszont fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát.

A közleményből továbbá kiderült, hogy az ukrajnai háború elől pénteken 584 ember, köztük 223 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK-csarnokba. Budapest Főváros Kormányhivatala közölte, hogy az éjjel-nappal nyitva tartó humanitárius tranzitponton pénteken 314 menekülőnek segítettek a munkatársak, az éjszakát pedig nyolcvan ember töltötte a létesítményben. A mintegy 4400 négyzetméter alapterületű BOK-csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot és internet-elérhetőséget biztosít számukra. A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazók számára a Keleti és a Nyugati pályaudvarokra, valamint a Liszt Ferenc repülőtérre különbuszokkal biztosítják az eljutást, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában − áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.