Pesti Srácok

Az elsődleges eredmények szerint is a Szabadság Mozgalom nyert Szlovéniában

Az elsődleges eredmények szerint is a Szabadság Mozgalom nyert Szlovéniában

A Robert Golob vezette, újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) nyert a vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani – derült ki az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérésből. Az eredmények harmincszázalékos feldogozottságánál sem változtak az eredmények.

Az exit poll adatokat a szlovén közszolgálati televízió este hét óra után hozta nyilvánosságra. A választók megkérdezésén alapuló felmérés szerint a Szabadság Mozgalom 42 mandátumot szerzett, a második helyre a Janez Janša miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) került 26 mandátummal. Őt követi a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 8, a Szociáldemokraták (SD) 7 és a Baloldal (Levica) 5 képviselői hellyel a 90 fős parlamentben. Egy-egy garantált mandátuma lesz a magyar és az olasz kisebbségnek is; rájuk csak a nemzetiségek szavazhattak.

A közel 1,7 millió, választásra jogosult állampolgár a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről döntött. Részben közvetlenül, részben pártlistáról választották meg őket. A 1471 jelöltre és 20 pártlistára 3000 szavazókörben szavazhattak a választópolgárok. Tizenöt párt nem érte el a négy százalékos küszöböt. Az első hivatalos részeredményeket várhatóan fél kilenc után hozzák nyilvánosságra. A vasárnapi szavazáson a részvétel 16 órakor 49,3 százalékos volt.

Harmincszázalékos feldogozottság alapján is a Szabadság Mozgalom nyerte a szlovéniai választásokat. A pártnak 39 mandátuma lesz az új összetételű nemzetgyűlésben. A Janez Janša miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) 32 mandátummal a második, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 9 mandátummal a harmadik, a Szociáldemokraták (SD) 8 mandátummal a harmadik helyen végeztek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Jure Makovec/AFP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.