Pesti Srácok

Finnország és Svédország májusban együtt kéri felvételét a NATO-ba

null

Finnország és Svédország májusban együtt nyújtja be NATO-csatlakozási kérelmét – jelentette az Iltalehti című finn és az Expressen című svéd tömeglap a témához közel álló forrásokra hivatkozva hétfőn. Bár a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta mindkét észak-európai ország egyre szorosabb együttműködésre törekedett a NATO-val, a két ország korábban kifejezetten ellenezte a csatlakozást, amelyet a közvélemény sem támogatott az Ukrajna elleni orosz offenzíva megindulása előtt.

Az Ukrajna elleni orosz támadás február 24-i megindulásával azonban határozott változás következett be a két ország NATO-politikájában. Finnország és Svédország politikai vezetői a május 16-i héten találkoznak, hogy ezt követően nyilvánosan is bejelentsék: kérik országaik felvételét az észak-atlanti szövetségbe – írja az Iltalehti. Pekka Haavisto finn külügyminiszter nem kommentálta az értesülést, mindössze azon korábbi álláspontját ismételte meg, hogy annak örülne leginkább, ha Helsinki és Stockholm hasonló döntést hozna az ügyben. Sanna Marin finn miniszterelnök két héttel korábban svéd hivatali partnerénél, Magdalena Anderssonnál tett látogatása alkalmával arról beszélt, hogy Finnország már a következő hetekben dönthet a NATO-csatlakozás kérdésében. A svéd külügyminisztérium egyelőre nem reagált megkeresésekre. Svédország jelenleg felülvizsgálja biztonságpolitikáját, amely magában foglalja a NATO-tagság megfontolását is. Ezen felül a kormányzó svéd szociáldemokraták szintén felülvizsgálják NATO-tagsággal szembeni eddigi elutasító álláspontjukat. Megfigyelők szerint ezen folyamatok eredménye május közepére várható. Oroszország többször is figyelmeztette Finnországot és Svédországot, hogy következményei lesznek, és kénytelen lesz megfelelő ellenlépéseket tenni, ha a két ország csatlakozik a NATO-hoz. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője április közepén kijelentette: a NATO-tagság nem fogja erősíteni a nemzetbiztonságukat.

– mondta a szóvivő. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese pedig arról beszélt, hogy Finnország és Svédország NATO-csatlakozása esetén Oroszország kénytelen lenne megerősíteni katonai, különösen nukleáris képességeit a Balti-tenger és Skandinávia térségében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: wilsoncenter.org

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.