Pesti Srácok

Fizetésemelésre várnak az áruházi dolgozók, bértárgyalásokat szorgalmaz az Egyenlő.hu

Fizetésemelésre várnak az áruházi dolgozók, bértárgyalásokat szorgalmaz az Egyenlő.hu

Áruházi munkavállalók kérésére egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az Egyenlő.hu – mondta el a Magyar Nemzetnek az érdekképviselet elnöke. Bubenkó Csaba a lépést azzal indokolta, hogy az átlagosan tíz százalék alatti fizetésemelések már nem követik az időközben elszabadult inflációt, és a háború miatt emelkedő megélhetési költségek is aránytalanul megterhelik a nyereséges láncok alkalmazottait a köztudottan alulfizetett kiszolgálási területeken.

Hozzátette, nagy arányú a munkaerőhiány a kiskereskedelemben, és a Covid-járvány éveiben is nyereséget termelő szektorban folyamatosan elértéktelenedik a bolti munkavállalók fizetése, ami fokozott feszültséget okoz a napi fogyasztási cikkek kiszolgálásában részt vevők körében. Ezért több áruházlánc alkalmazottainak jelzésére a munkavállalók érdekképviselete szerint érdemes tárgyalásokat kezdeményezni a cégekkel a jellemzően egy teljes üzleti vagy naptári évre előre kialkudott fizetések évközi emeléséről.

– mondta.

PestiSracok facebook image

Kiemelte, hogy fizikai munkakörökben jellemzően csak a túlórákkal, műszakpótlékokkal együtt haladja meg a nettó kétszázezret az áruházi dolgozók fizetése, ami a megfeszített tempó és a létszámhiány miatt önmagában megterhelő. Az Egyenlő.hu elnöke ezért a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit egy asztalhoz ültető ágazati párbeszédbizottságnál kezdeményezi, hogy az egyes nagyvállalatoknál és a kisebb piaci szereplőknél is kerüljön napirendre az idei bérek újratárgyalása, illetve a létszámhiány kérdése.

Az üzletláncok továbbra is nyereségesek

– hívta fel a figyelmet Bubenkó Csaba.

– fűzte hozzá az elnök.

Hozzátette: az újabb, évközi emeléseket még az árstoppal járó veszteségek ellenére is lenne miből kigazdálkodni a nemzetközi áruházláncok által uralt áruházi területeken. Ezért bíznak abban, hogy az ellátási lánc folyamatának fenntarthatósága érdekében a felek a nemzetgazdaság további biztonságos működése érdekében nyitottak lesznek az észszerű együttműködésre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?