Pesti Srácok

Jámbor András pihenni küldte Márki-Zay Pétert

Jámbor András pihenni küldte Márki-Zay Pétert

A baloldal lánglelkű marxista megválasztott országgyűlési képviselője pihenni küldené a kapitányt. Láthatóan egyre többekben erősödik a szekunder szégyenérzet a katasztrofális választási vereségüket feldolgozni képtelen Márki-Zay Péter ámokfutása nyomán – írja a mandiner.hu.

A hódmezővásárhelyi „reménység” egy posztot tett fel a hivatalos Facebook-oldalára, amiben kifejtette, hogy szerinte hogyan és miképpen befolyásolta az ellenzéki szavazókat „a Fidesz agymosása” az elmúlt 12 évben. Azt kifogásolta a bukott baloldali miniszterelnök-jelölt, hogy „iszonyatos mértékben hatott azonban az az utolsó három hétben felépített hazugságkampány, amelyben azt mondta a Fidesz, hogy elvinné a gyerekeket Ukrajnába harcolni”. Erre reagált Jámbor.

– kezdte meg kommentjét Jámbor András.

PestiSracok facebook image

– tanácsolta Márki-Zay Péternek. Kifejtette, hogy inkább értékelni kéne az eredményt és kiértékelni a hibákat, s „az értékelés után nekiállni okosokat posztolni a Facebookra. Mert ez itt például egy hiba megismétlésé, és kiterjesztése még rosszabb irányba”.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: Jámbor András Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.