Pesti Srácok

Magyar orvosok nyílt levele szerint a Budaházy-ügy lezárásához a köztársasági elnök kegyelme szükséges

null
Budaházy György az ellene és tizenhat társa ellen terrorcselekmény bűntette miatt indult per tárgyalásán, az ítélethirdetés után a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. augusztus 30-án. A bíróság elsőfokú ítéletében tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt. Rendbontások miatt, a bíró kérésére a rendőrök kiürítették a hallgatóság részére fenntartott karzatot. Fotó: Horváth Péter Gyula

Nyílt levelet írtak a magyar orvosok, nevezetesen Csókay András, Olajos Attila és Jancsó Gábor, amiben azt kifogásolják, hogy a Budaházy-ügyben született ítélet túlzó és méltánytalan, ennek rendezését pedig abban látják, hogy a Köztársasági Elnök kegyelemben részesítse Budaházy Györgyöt és az eljárás alá vont többi jogtalanul sújtott elítéltet.

Mint írják, ismeretes, hogy

Példaként említik, hogy az egyik nőt azért ítélték el, mert ruhákat vart a barátainak, a másikat meg azért, mert felgyújtott egy lábtörlőt.

PestiSracok facebook image

– fogalmaznak. Kiemelték azt is, hogy Budaházy György feltételesen sem szabadulhat a fegyházból. Az elítéltek egyébként hasznos tagjai a társadalomnak, becsületes munkából élnek és összesen harminc gyereket nevelnek.

– írják. Végezetül hozzáteszik:

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu