Pesti Srácok

Márki-Zay nem áll le, szerinte az idősek otthonában élőket betanították arra, hova kell szavazni

Márki-Zay nem áll le, szerinte az idősek otthonában élőket betanították arra, hova kell szavazni

Márki-Zay Péter egy héttel a választások után sem tudja elfogadni a vereséget, és választási csalással rágalmazza a kormánypártot. Most a Spirit FM műsorában panaszkodott, szerinte az idősek otthonában élőket betanították, hogy csak a Fideszre szavazzanak.

Nem volt demokratikus választás, ő már előre jelezte ezt– nyilatkozta Márki-Zay Péter a Spirit FM Aktuál című műsorában. Szinte az országos kampányától függetlenül Lázár János nyert volna, az egyéni választókerületében azt tudták elérni, hogy nem erősödött a Fidesz.

– reagálta Márki-Zay Péter arra a felvetésre, hogy az egyéni választókerületi kampányától vett el energiát a miniszterelnök-jelölti kampánya. Hozzátette, hatezer szavazatkülönbség van kettejük között, ez egy erős Fidesz-körzet, ahol azt tudták elérni, hogy nem erősödött tovább a Fidesz. Országosan négy olyan körzet van, ahol a Fidesz is gyengült, közülük Csongrád-Csanád 4 az egyetlen vidéki körzet, itt 2018-hoz képest 0,01 százalékkal kevesebb szavazatot kapott a Fidesz– nyilatkozta Márki-Zay. A hódmezővásárhelyi polgármester ezúttal arról számolt be, hogy szavazatszámláló barátai elmondása szerint az idősek otthonában élőket úgymond betanították arra, hogy hova kell szavazni. Márki-Zay annak a véleményének is hangot adott, hogy Lázár János a helyi cigányság egy részét húsosztásokkal és születésnapnak álcázott zsúrokkal tudta megnyerni. Ő szorgalmazta volna, hogy a teljes országgyűlési választásról mondják ki, hogy nem volt demokratikus. Emlékeztetett, én előre is mondtam, hogy nem lehet elfogadni mint demokratikus választási eredményt. Ennek okai közé sorolta a sajtóviszonyok torzulását, a médiaszabadság hiányát, a hazugságkampány és az erőforrások egyenlőtlenségét.

PestiSracok facebook image

Forrás: Spirit FM ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.