Pesti Srácok

Morawiecki: jelenleg nincs alternatívája az orosz autógáznak

null

Elutasította a lengyel parlament alsóháza április közepén az úgynevezett szankcióstörvénynek azt a felsőház által benyújtott módosító javaslatát, amely szerint be kellene tiltani az LPG autógáz szállítását Oroszországból és Fehéroroszországból. Jacek Sasin, a kormánypárt miniszterelnök-helyettese szerint a javaslat káros és igazságtalan volt, és azért bukott el, mert a máshonnan nem beszerezhető orosz LPG megvonása három és fél millió autóst érintene, akik elestek volna az olcsó üzemanyag tankolásának lehetőségétől – írja a Magyar Nemzet.

A törvényjavaslatot a kormányon lévő jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság Párt (PiS) és koalíciós partnerei szavazták le. A lengyel sajtóban kérdőre is vonták a döntés miatt Mateusz Morawiecki miniszterelnököt, aki válaszul elmondta, hogy bár jelenleg nem tudják máshonnan pótolni az orosz autógázt, terveik szerint azonban év végéig teljesen le tudják állítani az Oroszországból érkező LPG-szállításokat, csak ehhez fel kell készíteniük az infrastruktúrát, és más forrásból kell pótolni a kieső energiahordozót, amin jelenleg is dolgoznak.

– nyilatkozta a lapnak Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője. Hortay Olivér szerint az azonnali közös európai szankciókat észszerű kereteken belül nem lehet megvalósítani, sőt középtávon sem reális az orosz energiahordozóktól való függés nullára csökkentése. A szakértő Európában olyan recessziót vonna magával az orosz energiától való rövid távú leválás, ami a realitásokon kívül helyezi az ilyen vállalásokat, emellett pedig megnövekedne az energiahordozók világpiaci ára is, ami Oroszországnak kedvezne.

PestiSracok facebook image

Hortay Olivér kiemelte, hogy már az Egyesült Államok kormánya sem tartja jó ötletnek, hogy Európa vessen ki embargót az orosz olajra, mert az megemelné az olaj világpiaci árát, amivel az USA rosszul, Oroszország pedig jól járna. A félidei választásokhoz közeledő Joe Biden elnök megválasztása óta pedig már így is hetven százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak Amerikában.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.