Pesti Srácok

Németh Zsolt: az ET fontos szerepet tölthet be a béke megteremtésében

Németh Zsolt: az ET fontos szerepet tölthet be a béke megteremtésében

Az Európa Tanács (ET) fontos szerepet tölthet be az orosz és az ukrán fél közötti béke megteremtésében és az igazságtételben is – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés delegációjának vezetője Strasbourgban az MTI-nek hétfőn adott nyilatkozatában.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tavaszi ülésszakát megnyitó vitát követően Németh Zsolt elmondta: az ET egységesen és gyorsan reagált a háború kitörésére, kitűnve ezzel a nemzetközi szervezetek sorában. Ennek az egységnek a fenntartása - tette hozzá - fontos feltétele annak, hogy elérjük célunkat, a béke megteremtését. Hangsúlyozta: a feleknek mielőbb fegyverszüneti megállapodást kell elérni, és vissza kell térni a diplomácia útjára. Az igazságtétel tekintetében is fontos szerepe van a strasbourgi szervezetnek, hogy megfelelő nemzetközi vizsgálat induljon a háborús bűnök, a népirtás, az emberiesség ellen elkövetett bűntettek feltárásával kapcsolatban – tette hozzá. Kiemelte továbbá, hogy a 46 ET-tagállamnak fontos célja a harcoló Ukrajnával mutatott szolidaritás, amelyből Magyarország is kiveszi a részét: történetének legjelentősebb humanitárius akcióját bonyolítja le, továbbá Lengyelország után a magyar állam fogadja be a legtöbb menekültet.

– hangsúlyozta. Németh Zsolt köszönetet mondott az Európa Tanács megfigyelőinek az áprilisi magyar országgyűlési választások során elvégzett munkájukért, továbbá példamutató magatartásnak nevezte a szervezet hozzáállását a magyar választásokhoz. Mint mondta, az ET nem avatkozott bele a választási folyamatokba, örvendetes lenne, ha ezt az elkövetkezendő időszakban a többi nemzetközi szervezet is hasonlóképpen közelítené meg. Véleménye szerint az ET-ben a véleményformálás egy fokkal közelebb áll a valósághoz, itt lényegesen több tér nyílik a párbeszédre.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.