Pesti Srácok

Orbán Viktor: a munkának és a szakmunkának van jövője Magyarországon

null

A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem –hangsúlyozta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor a Hungexpón rendezett eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt. Felidézte: az elmúlt időszakban kiterjesztették a duális képzést, életszerűbbé tették a képzési formákat, létrehozták a szakképzési centrumokat és a szakmunkás hallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettek a digitalizáció irányába is, a kormány pedig ingyenesen biztosítja az első két szakma vagy szakképesítés megszerzését.

– mondta a kormányfő.

PestiSracok facebook image

Emlékeztetett: már nyolcadik alkalommal lehet itt ezen a rendezvényen, és a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon.

– fogalmazott.

Úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd. Felhívta a figyelmet arra: bár igazságtalannak tűnhet, hogy még „alig ocsúdtunk fel a koronavírus-járványból, máris megkaptuk a nyakunkba” a szomszédban dúló háborút, ahelyett, hogy "kárhoztatnánk a körülményeket", inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy "akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek van kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem.

– mondta, a pályaválasztó fiatalokat arra biztatva, válasszanak maguknak szakmát. Hangsúlyozta: Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni, mert hazánk az egyik legjobb hely Európában. A kormányfő a fiataloknak azt üzente: új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian a ti munkátokra számítanak.

– sorolta.

Kijelentette: aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában.

– tette hozzá.

– mondta a miniszterelnök a pedagógusoknak.

– vélekedett. Hozzátette: köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, április 25-27. között rendezi a XV. Szakma Sztár Fesztivált, amely a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Nemzeti döntőjének színhelye.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.