Pesti Srácok

Politikai leszámolásra készülhet Márki-Zay Péter

null

Eljött a bosszú ideje: Márki-Zay Péter több interjúban is kijelentette, hogy ő ugyan nem lehet hibás a csúfos vereségért, és a bűnbakkeresés után neki is látott a politikai leszámolásnak saját szövetségesei között. Sajtóértesülések szerint Kis Andrea hódmezővásárhelyi alpolgármester és Dombi-Kiss László helyzete is bizonytalanná válhat a bosszúhadjárat következtében.

A Promenad24 értesülései szerint Márki-Zay Péter rövidesen valóban leváltja eddigi alpolgármesterét, Kis Andreát, valamint Dombi-Kiss László is távozik a városházáról. A helyi politikában már régi motorosnak számító Kis a helyi MSZP vezetőjeként segítette Márki-Zay 2018-as megválasztását, aki azt követően azonnal alpolgármesterré léptette elő. Dombi-Kiss még ennél is többet tett: a Jobbik helyi vezetőjeként járult hozzá ahhoz, hogy a 2018-as kampány lebonyolításában a párt országos szervezete – pártigazgatóstól, médiástól, kutatóintézetestől – oroszlánrészt vállaljon. Maga Márki-Zay is elismerte, hogy Dombi-Kiss volt az, aki felkérte a polgármesterségre, és akinek némi gondolkodás után igent mondott. Kiemelt városházi állás lett a jobbikos pártvezér jutalma: a városüzemeltetési koordinátor szerepkörben landolt.

Kis Andrea Márki-Zay egyik legkarizmatikusabb harcostársa volt, még a gyesről is hamarabb visszajött dolgozni, végig húzta az igát az elmúlt hónapokban is, miközben a polgármester az országot járva kampányolt. Kettejük szövetsége és kapcsolata azonban a városházi folyosói pletykák szerint alaposan megromlott. Ebben a portál szerint szerepet játszott, hogy Márki-Zay Kis támogatása és munkája ellenére egy barátjából alpolgármestert csinált: Szabó János lényegében az utcáról lépett Kis mellé a hatalmi hierarchiában. Sőt, lényegében fölé, hiszen jelenleg és a csütörtöki közgyűlés előtt lévő előterjesztés szerint a jövőben is többet keres, mint női alpolgármestertársa ugyanazért a tisztségért, ráadásul Kis megválasztott képviselő, Szabót pedig Márki-Zayn kívül senki nem választotta meg.

A polgármester továbbá Szabóra rövid idő alatt igen hangsúlyos, mondhatni városstratégiai jelentőségű kérdéseket bízott. Más kérdés, hogy ezek kivétel nélkül botrányba fulladtak. Szabó koordinálta a tömegközlekedés átszervezését, amely során Márki-Zay kampányfuvarosa jogszabálysértő módon kapott százmilliós megbízást a helyi buszok közlekedtetésére, de Szabóhoz köthető a közétkeztetés átszervezése is, amelynek minősége és mennyisége ellen azóta rendszeresen tiltakoznak az iskolás gyermekek, szüleik, valamint a szociális étkeztetésben részt vevők.

PestiSracok facebook image

Az elbukott április 3-i választás után azonban ismét személycserékről lehet hallani. Úgy tűnik, mindezek tükrében is igazak a pletykák, amelyek szerint Márki-Zay hálátlan szövetséges: hátat fordít bárminek és bárkinek, ha nincs belőle haszna. Ezt igazolhatják, ha a városban terjedő pletykák valóra válnak, és korábbi szövetségeseit meneszti. Arról is hallani, hogy Kis Andreát Gyöngyösi Ferenc válthatja az alpolgármesteri székben.

Forrás: Promenad24; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.