Pesti Srácok

Sajátjai estek neki a Momentum csalással megvádolt pécsi elnökének

null

Még a Momentum frakciójából frissen kilépett képviselő is ironikus megjegyzést tett azzal kapcsolatban, hogy nem tudni, milyen munkáért veszi fel a fizetését a várostól Nemes Balázs innovációs biztosként – írja a magyarnemzet.hu.

Hiába van a baloldali vezetésű Pécsnek az ifjúságért is felelős innovációs biztosa a Momentum helyi elnökének, Nemes Balázsnak a személyében, a közgyűlés mégis megszavazta, hogy egy külső szakértő készítsen ifjúságpolitikai koncepciót. A Baranya megyei hírportál keddi közgyűlési tudósításából az is kiderül, hogy a városháza úgy akar külső szakértőnek is fizetni, hogy Nemes Balázs biztosként havi több mint félmillió forintjába kerül a városnak. A jobboldali önkormányzati képviselők nem is hagyták szó nélkül az ügyet, és többen is arra hívták fel a figyelmet a keddi közgyűlés vitáján, hogy nem lehet tudni, mit csinál Nemes Balázs ezért a pénzért. Kritikáikat személyesen Nemes Balázsnak tudták címezni, hiszen az innovációs biztos megjelent a testület ülésén.

– mondta Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) frakcióvezetője. A Pécs Aktuál cikkében felidézte az üggyel kapcsolatban, hogy a Nemes kinevezésekor készített városházi szöveg szerint az ifjúságpolitika is az innovációs biztos feladatai közé tartozik. A témához még az aznap a Momentum frakciójából kilépő Topán László is hozzászólt, aki ironikusan is értelmezhető felszólalásában kifejtette: nem igazságos Nemessel szemben, hogy olyan kérdéseket tesznek fel neki, amire nincsen felkészülve, hiszen valószínűleg nem azért jelent meg az ülésen, mert érdeklik a napirendi pontok. Topán László a keddi közgyűlésen jelentette be, hogy kilép a Momentum frakciójából, amit később a közösségi oldalán indokolt meg:

A momentumos képviselők egyébként már régebben kiléptek a baloldali városvezető koalícióból, később – vélhetően emiatt – ki is paterolták őket a bizottsági helyeikről. Ám hiába hűvös a viszony Péterffy Attila polgármester és a momentumos képviselők között, a párt pécsi elnöke továbbra is innovációs biztos lehet. Erre egy lehetséges magyarázat egyes értesülések szerint, hogy Nemes rendre letiltja a Péterffy Attila polgármesterrel kritikus momentumos önkormányzati képviselők nyilatkozatait. Nemes Balázs körül nemcsak a biztosi pozícióját övező botrány robbant ki, a Momentum korábbi alelnöke, Körömi Attila ugyanis nemrég lényegében azzal vádolta meg, hogy tavaly csalással választották újra a párt pécsi elnökévé.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Nemes Balázs Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.