Pesti Srácok

Egy politikai pamflet Brüsszelből - Sorosék diktálták az EU levelét

Egy politikai pamflet Brüsszelből - Sorosék diktálták az EU levelét

A héten kapta meg Magyarország az Európai Bizottságtól a jogállamisági eljárás megindításáról szóló levelet, ami a Magyar Nemzet birtokába került információk szerint valójában egy politikai pamflet, amiben felsorolták hazánkkal szemben ugyanazokat a vádakat, amiket a Soros Györgyhöz köthető szervezetek évek óta harsognak.

Az Európai Bizottság (EB) által a magyar kormánynak megküldött, a jogállamisági eljárást megindító levél tartalmában és hangvételében illeszkedik a témában korábban készített anyagokhoz, s a saját maga által finanszírozott, a Soros György-féle nyílt társadalom hálózathoz tartozó politikai NGO-k nevével fémjelzett elemzésekre, adatokra hivatkozik – tudta meg a Magyar Nemzet.

Ráadásul az EB korábban már lezárt vagy elfogadott ügyekkel kapcsolatban fogalmaz meg újfent kritikát. Több esetben a 2014–2020, sőt a 2007–2013-as uniós programidőszak hiányosságait veszi számba, noha ezen programok az Európai Bizottság által is elfogadott módon már lezárultak, továbbá olyan szakpolitikai területeken is változtatásra kéri Magyarországot, melyek nem tartoznak uniós kompetenciába.

és felbukkan, Ungár, a Klára

PestiSracok facebook image

Mint kiderült, a levélben „független” kutatóintézetként hivatkoznak a Korrupciókutató Központ Budapest (Corruption Research Center Budapest, CRCB) nevű szervezetre, aminek a politikai egyoldalúságát, elfogultságát jól példázza, hogy a CRBC munkatársai, szerzői között megtalálható Ungár Klára korábbi SZDSZ-es politikus és Túry Márton, a baloldali Momentum korábbi kabinetfőnöke is. A CRBC nemzetközi kutatási programjait többek között maga az Európai Bizottság és a Nyílt Társadalomért Alapítvány támogatta. A levél több ponton is hivatkozza a Transparency International politikai NGO-t, amely szintén a nyílt társadalom hálózatának tagja, finanszírozási forrásainak jelentős része onnan ered.

A brüsszeli munkamódszer – aminek lényege, hogy baloldali szakértők közreműködésével születnek jelentések hazánkról – ismerős lehet, mivel a Soros Györgyhöz köthető Freedom House (FH) a múlt héten adta közre legfrissebb demokráciajelentését, amelynek létrejöttében meghatározó szerepet játszott Csáky Zselyke, a Soros által alapított CEU Demokrácia Intézetének munkatársa, valamint Végh Zsuzsanna is, aki a European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű szervezet munkatársa.

Kettős mérce

Mindez azért fontos, mert az ECFR főbb támogatói között szintén szerepel Soros György alapítványa, az Open Society Foundations is. Nem ez az első eset, hogy a Freedom House Magyarországról készült jelentését kizárólag a hazai baloldal szakértői írják. Egy korábbi jelentés elkészítésében például Filippov Gábor baloldali politológus működött közre. A levélből nyilvánvalóvá válik az Európai Bizottság kettős mércéje, mivel elismerik, hogy a korrupció terén szerintük sem Magyarországon a legrosszabb a helyzet, de a rangsorban hazánk után végzett tagállamok ellen, amelyek az EU pénzügyi érdekeit jobban sértették, nem indult eljárás.

ha egy tagállam szembemegy Brüsszel akaratával, akkor folyamatos támadásokra számíthat

– mondta el a Soros-világgal jó kapcsolatot ápoló Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute munkatársa egy felvételen, ami még korábban jutott a Magyar Nemzet birtokába. Mindez szintén alátámasztja a brüsszeli kettős mércét, valamint az amerikai spekuláns milliárdos befolyását az Európai Unióban.

A többórányi Skype-interjút tartalmazó felvételek között volt egy olyan is, amely azzal az Andrej Noskóval készült, aki korábban a Soros György által finanszírozott Open Society Foundations egyik igazgatója volt. Nosko egyebek mellett kijelentette, hogy Lengyelországot és Magyarországot valós érvek felsorakoztatása nélkül ostorozza a nemzetközi fősodratú média. A Freedom House-ról pedig Nosko − Rohac okfejtésével összhangban − úgy nyilatkozott: agitprop-anyagokat készítenek, amelyeknek az a lényege, hogy amikor a „baráti politikai erők” kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít, ha viszont nem a „baráti erők” vannak hatalmon, akkor nem teljesít jól.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.