Pesti Srácok

Szlovénia is választ

Szlovénia is választ

Míg a világ a francia elnökválasztásra figyel, Szlovéniában parlamenti választásokat tartanak vasárnap. A kormányalakítás nemcsak azon múlik, ki lesz a választások relatív győztese, hanem azon is, hogyan szerepelnek a kisebb pártok.

Az előrejelzések szerint önállóan, koalíciós partner nélkül egyik párt sem tud majd kormányt alakítani. A valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről dönthet, egyéni jelöltekre és pártlistára voksolva. A választáson 1471 jelölt és 20 pártlista szerepel, utóbbiak közül 19-re mind a nyolc választókörzetben lehet szavazni. A magyar és az olasz képviselőt külön választókörzetben választják meg, rájuk csak a nemzetiségek szavazhatnak. A felsőház 40 főből áll, tagjait nem közvetlenül választják: önkormányzatok, gazdasági, szociális és más érdekképviseletek jelölik, és közvetve, elektorok útján választják meg őket. A szavazóhelyiségek reggel héttől este hétig lesznek nyitva. A választási iroda folyamatosan beszámol a részvételi arányról a honlapján. Az exit pollt a 19 órai urnazárás után hozzák nyilvánosságra. A közvélemény-kutatások szerint várhatóan a választópolgárok 62,6 százaléka járul az urnák elé vasárnap. A legutóbbi előrehozott választáson, 2018-ban a választópolgárok 52,6 százaléka adta le voksát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.