Pesti Srácok

Több mint száz határsértőt tartóztattak fel az éjszaka Csongrád-Csanád megyében

null

A rendőrség összesítője szerint az elmúlt huszonnégy órában a magyar rendőrök kilencvenöt határsértőt tartóztattak fel szombatra virradóra Csongrád-Csanád megyében osztrák és cseh kollégáikkal, a katonákkal és a polgárőrökkel együttműködve, emellett elfogtak négy embercsempészt is, akik hét, illegálisan Magyarországon tartózkodó külföldit szállítottak.

A Szeged, Röszke és Mórahalom közigazgatási területén feltartóztatott csoportok tagjai ellenőrzésük során szír, tunéziai, marokkói, líbiai, algériai, szenegáli és afgán állampolgárnak vallották magukat. A járőrök szombat hajnalban Zákányszék külterületén ellenőriztek egy osztrák személygépkocsit, amelyet egy osztrák állampolgárságú nő vezetett; mellette egy török férfi ült, aki engedéllyel tartózkodott Magyarországon, az utasok között azonban volt még másik négy, magát töröknek valló férfi, akik korábban illegálisan léptek magyar területre. Röviddel később a rendőrök Szeged belterületén ellenőriztek egy magyar gépkocsit, amelyet egy magyar férfi vezetett; társa egy szintén magyar nő volt, ők három, magukat szír állampolgárnak valló férfit szállítottak, akik szintén illegálisan érkeztek Magyarországra. A sofőröket és társaikat előállították, ellenük embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás; a határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Forrás: MTI; Fotó: szeged.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.