Pesti Srácok

Tölgyessy Péter: a Fidesz az a párt, amelyik érti az országot – Orbán miniszterelnöknek mutatkozott

Tölgyessy Péter: a Fidesz az a párt, amelyik érti az országot – Orbán miniszterelnöknek mutatkozott

Tölgyessy Péter talán a klasszikus liberális mintája: eleinte az SZDSZ-ben kezdte politikai karrierjét – majd onnan kiszorították –, később a Fidesz-frakció tagjaként került parlamentbe, jelenleg nem folytat politikai tevékenységet. A jogász Gulyás Márton vendége volt a Partizánban, ahol kielemezte a választási eredményeket, és meglehetősen korrekt nézőpontot mutatott be a „civil” csatornán, ahol láthatólag nem számítottak a véleményére. A rendszerváltó politikus ugyanis azt mondta: a Fidesz és azon belül Orbán Viktor az egyetlen, aki érti az országot.

– mondta Gulyás Márton műsorában Tölgyessy Péter politológus az Origo szemléje szerint. Felidézte: a ciklus közepétől kezdve elindultak olyan folyamatok a járványkezelésben és a gazdaságban, amelyek inkább a Fidesz győzelmét valószínűsítették, erre „jött” a háború – de még ezt is el lehetett volna rontani, és ezt az ellenzék jó eséllyel elrontotta volna. Orbán Viktor az, aki nehéz helyzetben „különösen összeszedi magát” – szögezte le Tölgyessy Péter.

A baloldal csak felmondta a nyugati mantrát

PestiSracok facebook image

A politológus szerint egyértelmű, hogy a miniszterelnököt egyetlen dolog vezérelte: az a szándék, hogy ki kell maradni a háborús konfliktusból. A baloldal át sem gondolta ezt – mondta –, hanem egyszerűen azt mondta fel, amit a nyugati szövetségesek mondtak. Felidézte: Márki-Zay Péter hamar eljutott oda egy interjújában, hogy ha a NATO kéri, akkor Magyarország küld katonát.

– hívta fel rá a figyelmet.

Orbán miniszterelnöknek mutatkozott

Szerinte az emberek nem gondolták azt, hogy Márki-Zay Péter alkalmas lett volna miniszterelnöknek. Orbán Viktor a háborús konfliktus kérdésében miniszterelnöknek mutatkozott, a békesség emberének – az ellenzék pedig ennek az ellenkezőjét képviselte.

– mondta Tölgyessy Péter, aki egyúttal nevetségesnek tartja azt az ellenzéki állítást, amely szerint Magyarországon nincs demokrácia, a dolgozó emberek ugyanis azt érezték, hogy fogyasztóként és munkaerőpiaci szereplőként is nagyobb lett a mozgásterük.

Az ellenzék a fő hisztériakeltő

A kormányfő tevékenységével kapcsolatban azt mondta, ilyen a magyar történelemben még nem volt, ilyen hosszú ideig senki sem volt tényező a nemzetközi politikában.

– jelentette ki. Az ellenzéket hisztériakeltőnek, „sőt, az utóbbi időben fő hisztériakeltőnek” nevezte a politológus. A műsor végén kiemelte: most a legfontosabb, hogy ne sodródjunk bele a kétpólusú szembenállás hisztériáiba.

Forrás: Partizán/Origo; Fotó: MTI/Marjai János

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.