Pesti Srácok

Tordai továbbra is fegyvert szállítana Ukrajnába

Tordai továbbra is fegyvert szállítana Ukrajnába

A baloldal a kampány után sem áll le a háborús uszítással. Tordai Bence közösségi oldalán fejtette ki, hogy leállítaná a gázimportot és a paksi beruházást, és azonnal fegyverszállításba kezdene a háborús övezetben. Szerinte ugyanis, ha megfagyunk és célponttá válunk, az a békét szolgálja.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Facebookon számolt be a katinyi mártírok emlékműve előtti tiszteletadásról, ahol elmondta:

Tordai Bence ezt úgy foglalta össze:

PestiSracok facebook image

A katinyi vérengzés kapcsán a Mandiner megjegyezte, hogy a lengyeleket egyébként nem csupán a szovjetek irtották Katinyban, hanem az ukránok is Volhíniában: történelmi tény, hogy ukrán nacionalisták, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) fegyveresei 1943 és 1945 között mintegy százezer lengyelt mészároltak le Volhíniában, a mai nyugat-ukrajnai Volinyi területen. A náciellenes és szovjetellenes lengyel Honi Hadsereg (AK) partizánjai megtorló akcióiban pedig hozzávetőleg húszezer ukrán vesztette életét. Az UPA emberei több száz lengyel családot öltek meg volhíniai és kelet-galíciai falvakban 1943 és 1945 között. Sokakat bezártak a falu templomába, majd rájuk gyújtották az épületet. A szerencsétlenek elevenen megégtek. A gyilkosságok 1943 júliusában érték el csúcspontjukat. Legalább százezer áldozatuk volt, de egyes becslések szerint a dupláját is elérhette ez a szám. Az áldozatok zömmel nők, gyermekek és öregek voltak. A tömeggyilkosságok egészen addig folytatódtak, amíg a Vörös Hadsereg 1944-ben el nem foglalta a területet.

Forrás: Facebook/Mandiner; Fotó: Tordai Bence/Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.