katyńi mészárlás
Maciej Szymanowski a katyni vérengzés áldozatainak emléknapján: A történelem nem mindig kedvez nekünk, erről a magyarok is sokszor meggyőződhettek (PS-interjú!)
A történelem nem mindig kedvez nekünk, erről a magyarok is sokszor meggyőződhettek, a kudarcokat ugyanakkor képesek vagyunk sikerré kovácsolni, amelynek szintén jó példái lehetnek a magyarok – mondta el a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Maciej Szymanowski, a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója a katyni vérengzés áldozatainak emléknapján. Az igazgató megemlítette, hogy a lengyelek nem felejtik el a tragédia magyar szálait sem: Katynban vált mártírrá két magyar tiszt, Korompay Emánuel és Kühnel Rudolf is. Hozzátette: Magyarország volt az egyik első ország a világon, amely emlékművet emelt a Katyn hetvenedik évfordulóján bekövetkezett szmolenszki katasztrófa áldozatai előtt is. Lengyelországban 2007 óta április 13-a a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja, mert 1943-ban a németek ezen a napon hozták nyilvánosságra az 1940 tavaszán a szovjet államvédelmi szervek által elkövetett tömeggyilkosságot.A lengyelek tiltakoznak a katyni vérengzés oroszországi emléktábláinak eltávolítása ellen
Tiltakozásának adott hangot a lengyel külügyminisztérium pénteken amiatt, hogy az oroszországi Tverben csütörtökön eltávolították az egykori szovjet belügyi népbiztosság (NKVD) által lengyel hadifoglyok ellen elkövetett katyni vérengzés két emléktábláját az egykor az orosz titkosszolgálat székhelyéül szolgáló épület homlokzatáról.Elhalasztják a lengyel kormányküldöttség évfordulós katyni és szmolenszki megemlékezését
Későbbre halasztják a Mateusz Morawiecki miniszterelnök által vezetett lengyel kormányküldöttség április 10-re tervezett évfordulós megemlékezését az oroszországi Katynban és Szmolenszkben, mivel nem volt egyértelmű az orosz fél hozzáállása a látogatás szervezéséhez – közölte pénteken a lengyel kormányfői hivatal vezetője. Mateusz Morawiecki február közepén közölte: Oroszországban akar megemlékezni az 1940-es katyni mészárlás, valamint a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa idén áprilisra eső kerek évfordulóiról.Ma van a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja
Lengyelországban 2008 óta április 13. a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja arra emlékezve, hogy 1943-ban a németek ezen a napon hozták nyilvánosságra az 1940 tavaszán a szovjet államvédelmi szervek által elkövetett tömeggyilkosságot. Az áldozatokról Magyarországon is megemlékeznek.Ajánljuk még