Maciej Szymanowski a katyni vérengzés áldozatainak emléknapján: A történelem nem mindig kedvez nekünk, erről a magyarok is sokszor meggyőződhettek (PS-interjú!)

PS: A katyni erdőben és másutt – a Molotov-Ribbentrop paktum nyomán szovjet fennhatóság alá került területeken – összesen több mint húszezer lengyel hadifoglyot és civilt végeztek ki 1940-ben a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai bizottságának határozata alapján. 81 év távlatából hogyan élik meg a lengyelek a katyni vérengzés igazságtalanságát?

Maciej Szymanowski: Létezik egy mondás, amely szerint „az idő begyógyítja a sebeket”. Nos, Katyn és a többi olyan hely esetében, ahol lengyel tiszteket gyilkoltak meg, hozzá kell tenni, hogy nem minden seb gyógyul be. Katyn hazugsága, vagyis az állítás, hogy a lengyel tiszteken elkövetett népirtást a németek követték el, a lengyelországi szovjet uralom egyik alapítóköve volt 1945 után. Még a nyolcvanas években is tényleges szabadságvesztésre ítéltek embereket azért, mert mást mertek állítani, és Sztálint hibáztatták a bűntényért, aki – ahogy ma már teljes bizonyossággal tudjuk – személyesen hitelesítette a döntést a besorozott lengyel tisztek, a háború ellen fellépő lengyel értelmiség színe-virágának meggyilkolásáról.

PS: Mit szóltak ehhez a Szövetségesek?

Maciej Szymanowski: Az érem másik oldala a nyugati demokráciák, azaz az USA és Nagy-Britannia hozzáállása a bűncselekményhez. A világjárvány alatt akadt időm arra, hogy elolvassam Churchill háború utáni emlékiratainak mind a hat kötetét, aki erről az ügyről – akárhogy is nézzük, szövetségesről van szó (értve itt Lengyelországot – a szerk.), arról, aki miatt Nagy-Britannia hadat üzent a Harmadik Birodalomnak – csak igen hézagosan tesz említést, oly formában, hogy „hallott valamit”, „olyan információk keringenek”, ő maga azonban, félve a témától, láthatóan saját magát cenzúrázta (a saját emlékirataiban!). Winston Churchillről, a XX. század egyik legkiválóbb államférfijáról beszélünk.

PS: Mi ma az orosz álláspont?

Maciej Szymanowski: Ami az Oroszországi Föderációt illeti, nos, valóban elismerték a bűncselekményt Jelcin idején, hogy aztán Putyin alatt megtagadják azt.

PS: Katyn magyar vonatkozását talán kevesen ismerik.

Maciej Szymanowski: Hadd említsem meg, hogy a lengyelek nem felejtik el a tragédia magyar szálait sem:Katynban vált mártírrá két magyar tiszt, Korompay Emánuel és Kühnel Rudolf is. Az ő emléküket is őrzik a Katyn-emlékművek Magyarországon, mindenekelőtt a Katinyi Mártírok Parkjában, Óbudán. Nem merül feledésbe az sem, hogy egy magyar patológus (Orsós Ferenc – a szerk.) vezette azt az orvosbizottságot, amely elsőként kimondta az igazságot a tettesekkel kapcsolatban, sőt, Magyarország volt az egyik első a világon, amely emlékművet emelt a Katyn hetvenedik évfordulóján bekövetkezett szmolenszki katasztrófa áldozatai előtt is.

PS: Igen, bizonyára többen emlékeznek rá, hogy a Lech Kaczynski lengyel államfőt, feleségét és kíséretét szállító Tu-154-es kormányrepülőgép 2010. április 10-én lezuhant Oroszországban, néhány száz méternyire a szmolenszki Szevernij katonai repülőtértől. Kaczynski és kísérete a vérengzés hetvenedik évfordulójára rendezett megemlékezésre tartott Katynba. A katasztrófa következtében a lengyel elnökkel együtt 96 ember halt meg, közöttük a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője. Nevezhető a 2010-es szmolenszki tragédia „második Katynnak”?

Maciej Szymanowski: Vannak olyan napok, igen ritkán az ember életében, amikor még sok évvel később is képesek vagyunk pontosan, akár óráról-órára visszaidézni, hogy pontosan mit csináltunk azon a napon. Kétségkívül ilyen, tragikus esemény történt 2010. április 10-én. Ugyanakkor van egy alapvető különbség a két esemény között. Lengyelország mind a mai napig várja a fekete dobozok és a Tupoljev (a repülőgép – a szerk.) visszaszolgáltatását, hogy folytathassa a még mindig tartó vizsgálatot, amely választ adhat a kérdésre, mi is történt valójában 2010. április 10-én?

PS: Idén Önök hogyan emlékeznek a katyni emléknapon?

Maciej Szymanowski: A különféle cikkek megjelentetésén kívül – amelyeket a Felczak Intézet honlapján publikálunk, magyar nyelven is – nagy figyelemmel fogjuk kísérni Tóth Barnabás filmje, az Akik maradtak fogadtatását, amelyet a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete által rendezett filmfesztiválon fognak vetíteni Intézetünk szoros közreműködésével.

PS: Feldolgozhatóak ezek a nemzeti tragédiák? A lengyel nemzet meg tudta bocsátani ezeket?

Maciej Szymanowski: A történelem nem mindig kedvez nekünk, erről a magyarok is sokszor meggyőződhettek. A kudarcokat ugyanakkor képesek vagyunk sikerré kovácsolni, amelynek szintén jó példái lehetnek a magyarok. Keresztény gyökereinknek köszönhetően elvégre nem kell, hogy gondunk legyen a megbocsátással, ugye? Csak az a gond, ha egyes ellenségeinknek ugyanakkor problémájuk akad a megbocsátás nélkülözhetetlen feltételeinek teljesítésével, azaz a bocsánatkéréssel, és az elhatározással, hogy megjavulnak.

Történelmi háttér

Lavrentyij Berija belügyi népbiztos 1940. március 5-én jegyzékben javasolta Sztálinnak, hogy rendelje el a szovjethatalom eme "megátalkodott ellenségei", szám szerint 14 700 hadifogoly és 11 ezer börtönben fogva tartott lengyel értelmiségi agyonlövését, a vád ismertetése és nyomozás lefolytatása nélkül, Sztálin még aznap aláírta a dokumentumot. A lengyel értelmiség lefejezését célzó intézkedés áldozatai között a tisztek mellett több ezer orvos, ügyvéd, tanár, újságíró és pap is volt. Az NKVD március 14-én a likvidálás három fő helyszíneként a Szmolenszk melletti Katinyt (lengyelül Katyn), a Harkov melletti Pjatyihatkit és a Kalinyin (ma Tver) melletti Mednojét jelölte ki. Az április 3. és május 19. között konvojokban idehurcolt foglyok kezét hátrakötötték, közvetlen közelről tarkón lőtték, majd hatalmas tömegsírokban földelték el őket. A vérengzés áldozatainak pontos száma ismeretlen, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete 21 768 áldozatot tart számon, köztük a magyar Korompay Emánuelt, a varsói egyetem lektorát és a magyar családból származó, de már Lengyelországban született Oskar Rudolf Kuehnelt.

A németek 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót, egy hónappal később Katynt is elfoglalták. A tömegsírokat 1942-ben a helyi orosz lakosság útmutatása nyomán egy pályafenntartó vonat lengyel kényszermunkásai találták meg, a német hatóságok 1943. február 18-án kezdték el az exhumálásokat. Mintegy 400 holttest kihantolása után, 1943. április 13-án a berlini rádió kommünikében adott hírt a szovjetek által meggyilkolt lengyel katonatisztek tömegsírjairól. A németekkel élet-halál harcban álló Szovjetunió szövetségesei kétkedve fogadták a bejelentést, a brit és amerikai kormány hallgatott. A szovjet hatóságok a németeket vádolták a mészárlással, a Nemzetközi Vöröskereszt bevonásával folyó vizsgálatba nem egyeztek bele. A helyszínen végül a németek által felkért nemzetközi bizottság látott munkához, és a magyar Orsós Ferenc patológus által kidolgozott módszert alkalmazva megállapították, hogy a mészárlást 1940 áprilisában és májusában hajtották végre.A gyilkosság időpontját pontosan meg lehetett határozni a sírok fölé ültetett fák kora alapján, valamint a holttesteken keletkező különleges anatomopatológiai képződmények alapján is.

Államtitoknak minősítették

1959-ben a szovjetek megsemmisítették a meggyilkolt – szovjet papírok szerint – 21 857 lengyel tisztre vonatkozó dokumentumok zömét, csak az összefoglaló jelentést őrizték meg, amelyet a Szovjetunió legfontosabb államtitkai közé soroltak.A Katynban történtekről a szocialista blokk országaiban nem beszéltek, ha a téma néha mégis szóba került, a hivatalos szovjet álláspontot ismételték. A Szovjetunió csak a kelet-európai rendszerváltások idején ismerte el hivatalosan felelősségét. Mihail Gorbacsov szovjet államfő jelképes módon 1990. április 13-án adta át Moszkvában Wojciech Jaruzelski lengyel elnöknek az 1939-40-ben fogva tartott lengyelek névsorát tartalmazó dokumentumok másolatát, a TASZSZ szovjet hírügynökség pedig közleményben ismerte el, hogy a katyni gyilkosságokat az NKVD követte el. A Szovjetunió szétesése után az orosz parlament 2010-ben ismerte el, hogy a tömeggyilkosságokat Sztálin és más szovjet vezetők utasítására hajtották végre.

Április 13-án emlékezünk az áldozatokra

Lengyelországban 1992-ben kerültek nyilvánosságra az orosz levéltárakban őrzött, korábban államtitoknak minősített dokumentumok, a mészárlásról 2007-ben forgatott felkavaró filmet az apja halála miatt személyesen is érintett Andrzej Wajda. A lengyel parlament alsóháza, a Szejm 2007. november 14-én a vérengzés nyilvánosságra hozatalának napját, április 13-át a katyni bűntény áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Nemzetközi szakértők és a lengyel hivatalos szervek is azt szorgalmazzák, hogy az ügy el nem évülő, emberiesség elleni bűntettként, népirtásként kerüljön jogi lezárásra.Az orosz álláspont szerint a katyni vérengzés bűncselekménynek minősül ugyan, de elévült, az orosz legfőbb katonai ügyész 2010-ben kijelentette: nem lát okot arra, hogy a megölteket a politikai megtorlások áldozatainak minősítsék és rehabilitálják. Az áldozatoknak számos emlékmű és a 2015-ben Varsóban megnyílt Katyni Múzeum állít emléket, a közép-európai fővárosok közül elsőként 2011-ben Budapesten, Óbudán avatták fel a katyni mártírok emlékművét.

A szmolenszki tragédia

Katynhoz újabb tragédia is kapcsolódik: a Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító Tu-154-es kormányrepülőgép Oroszországban, 2010. április 10-én kora reggel zuhant le, néhány száz méternyire a szmolenszki Szevernij katonai repülőtér kifutópályájától. Kaczynski és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katinyba (Katyn), magánlátogatás keretében. A katasztrófa következtében a lengyel elnökkel együtt 96 ember halt meg, közöttük a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője. 2018-ban arról írtak, hogy újranyitják a lezuhant lengyel kormánygép aktáit. A lengyel-orosz kapcsolatokat 2010 óta beárnyékolja a baleset. Lengyel részről és különösen a Jog és Igazságosság Pártjának környezetéből gyakran fogalmazódtak meg olyan vádak, hogy a balesetben felelőssége van az orosz légi irányításnak. Az addigi hivatalos állásponttal szemben, a pilóták mégsem voltak felelősek a szmolenszki légikatasztrófáért – ez derült ki a lengyel vizsgálóbizottság legújabb műszaki jelentéséből. A testületet vezető, volt nemzetvédelmi miniszter szerint a gép már a levegőben felrobbant, ezért pedig elsősorban az oroszországi javítást végző szakemberek, valamint az orosz légi irányítók tehetők felelőssé. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. A lengyel és az orosz vizsgálat végül nem jutott dűlőre a katasztrófa okai és a felelősség megállapítása terén: mindkét fél a másiknak rótt fel különböző hibákat.

Forrás: PS/MTI/mult-kor.hu/Magyarságkutató Intézet, kiemelt kép: Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet