szmolenszki tragédia
Tizenhárom éve halt meg Lech Kaczyński és felesége a szmolenszki légikatasztrófában
2010. április 10-én történt a XXI. századi Lengyelország egyik, talán legmegrázóbb katasztrófája. Egy TU–154M repülőgép, fedélzetén a Lengyel Köztársaság elnökével, Lech Kaczyńskival és feleségével, Maria Kaczyńskával, Varsóból Szmolenszkbe indult. A delegáció a katyńi lengyel katonai temetőben vett volna részt az ott elkövetett mészárlás 70. évfordulója alkalmából. A fedélzeten 96 ember volt, köztük a legmagasabb állami hatóságok képviselői, társadalmi körök és az egyházak képviselői, a hadsereg parancsnokai és a repülőgép legénysége. A légi katasztrófát, ami a landolás során következett be a Szmolenszk melletti repülőtéren, senki sem élte túl.Kaczyński azt állítja, bizonyítani tudja, hogy az oroszok ölték meg ikertestvérét
Jarosław Kaczyński, a vezető lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke azt állítja, bizonyítékai vannak arra nézve, hogy az oroszok által elkövetett merényletben halt meg ikertestvére, az egykori lengyel elnök, Lech Kaczyński. A repülőbaleset még 2010. április 10-én történt, amiben 96 ember vesztette életét, köztük az akkori elnök, Lech Kaczyński, a felesége és számos magas rangú lengyel politikus, akik éppen Oroszországba tartottak, hogy megemlékezzenek az 1940-es katyńi vérengzésről, amelyben a szovjet hadsereg több ezer lengyel tisztet és katonát végzett ki – írja az azonnali.hu.Donald Tusk a magyar ellenzékkel haknizik március 15-én, az Európai Néppártnak azonban nem szólt erről
Donald Tusk a magyar ellenzékkel készül parádézni a holnapi március 15-ei megemlékezésen, mindezt úgy, hogy az Európai Néppártnak semmit nem mondott erről. Nem ez az egyedüli magánakciója a lengyel ellenzékinek, mint kiderült, pár éve az ellenzéki politikust is megvádolták Lengyelországban, oroszokkal való barátkozás miatt.Maciej Szymanowski a katyni vérengzés áldozatainak emléknapján: A történelem nem mindig kedvez nekünk, erről a magyarok is sokszor meggyőződhettek (PS-interjú!)
A történelem nem mindig kedvez nekünk, erről a magyarok is sokszor meggyőződhettek, a kudarcokat ugyanakkor képesek vagyunk sikerré kovácsolni, amelynek szintén jó példái lehetnek a magyarok – mondta el a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Maciej Szymanowski, a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója a katyni vérengzés áldozatainak emléknapján. Az igazgató megemlítette, hogy a lengyelek nem felejtik el a tragédia magyar szálait sem: Katynban vált mártírrá két magyar tiszt, Korompay Emánuel és Kühnel Rudolf is. Hozzátette: Magyarország volt az egyik első ország a világon, amely emlékművet emelt a Katyn hetvenedik évfordulóján bekövetkezett szmolenszki katasztrófa áldozatai előtt is. Lengyelországban 2007 óta április 13-a a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja, mert 1943-ban a németek ezen a napon hozták nyilvánosságra az 1940 tavaszán a szovjet államvédelmi szervek által elkövetett tömeggyilkosságot.Elhalasztják a lengyel kormányküldöttség évfordulós katyni és szmolenszki megemlékezését
Későbbre halasztják a Mateusz Morawiecki miniszterelnök által vezetett lengyel kormányküldöttség április 10-re tervezett évfordulós megemlékezését az oroszországi Katynban és Szmolenszkben, mivel nem volt egyértelmű az orosz fél hozzáállása a látogatás szervezéséhez – közölte pénteken a lengyel kormányfői hivatal vezetője. Mateusz Morawiecki február közepén közölte: Oroszországban akar megemlékezni az 1940-es katyni mészárlás, valamint a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa idén áprilisra eső kerek évfordulóiról.Ajánljuk még