Pesti Srácok

Ungár Péter elismerte: hazudtak a kampányban

Ungár Péter elismerte: hazudtak a kampányban

Mi euróellenesek vagyunk, de nem akartunk mindent fékezni. Aki azt mondja, hogy pár éven belül be lehet vezetni itthon az eurót, az igaztalant állít a választóknak – mondta a Telexnek adott, ma megjelent interjújában Ungár Péter, ezzel beismerve pártja hazugságait.

A baloldal azt ígérte a választások előtt, hogy hatalomra kerülve öt éven belül bevezetnék az eurót. Ehhez képest Ungár Péter a mai Telex-interjúban bevallotta, hogy aki az euró bevezetését állítja, az hazudik. Az LMP-s politikus arról is beszélt az interjúban, hogy az ekkora arányú baloldali vereséget önfelmentés a médiakörnyezetre fogni. Hibának tartja például, hogy egy budapesti zárt elit rétegnek politizált az ellenzék, azon kívül pedig senkit nem érdekelt a vekengésük. Ungár Péter Gyurcsány Ferencet egyébként megvédte az interjúban: ahogy fogalmazott, szerinte a gyurcsányozás most egy hisztérikus reakció arra, hogy ne kelljen gondolkodniuk arról, hogy mit rontottak el.

– emlékeztetett Ungár Péter, aki az interjú során többször példálózott azzal a ténnyel, hogy miután a Jobbik 2018-ban az első – és mindeddig egyetlen – egyéni győzelmét aratta országgyűlési választáson a Fejér megyei 4. számú választókerületben, 2022-ben a választókerületet visszahódította a Fidesz. Az ellenzéki poltikus szerint beszédes, hogy 2019-ben a regnáló országgyűlési képviselő Pintér Tamást immáron az egész baloldal támogatásával választották meg polgármesternek, majd az üresedés miatt kiírt időközin is nyert a baloldal közös jelöltje, aki a jobbikos Kálló Gergely volt. A politikus most ezer szavazattal maradt le a fideszes Mészáros Lajos mögött. Karácsony Gergely főpolgármesterrel kapcsolatban az LMP-s politikus közölte: csak akkor támogatnák a két év múlva esedékes önkormányzati választásokon, ha garanciákat kapnának tőle, hogy az ő érdekeiket is képviseli majd, de a tapasztalatuk nem azt mutatja, hogy ez reális.

PestiSracok facebook image

Forrás: Telex; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.