Pesti Srácok

A Jobbik bekapta Márki-Zay megüresedett mandátumát

null

Közös közleményben tudatták az ellenzéki összefogás pártjai, hogy Márki-Zay Péter mandátumát végül egy jobbikos veheti majd fel. A Magyar Hanghoz is eljuttatott szombati közlés szerint a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért, a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az LMP egyhangú döntéseket hoztak a megüresedett listás mandátumok betöltéséről.

Az összefogás pártjai közleményükben úgy fogalmaztak, hogy Márki-Zay Péter országgyűlési képviselői mandátumának megüresedése után a mandátumot a hatpárti szövetség országgyűlési választási listáján a mandátumot nem szerzett jelöltek közül a sorban következő első jelölt, Végh Noémi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom politikusa veheti át.

Arra is kitértek: Karácsony Gergely országgyűlési képviselői mandátumát a Párbeszéd Magyarországért politikusa, Szabó Rebeka töltheti be, Dobrev Klára országgyűlési képviselői mandátumát az LMP-s Bakos Bernadett kaphatja meg.

Korábban ugyanakkor Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos országgyűlési képviselő is arról beszéltek, annak örülnének, ha az egyéni körzetét elbukó – ám szerintük sokat és jól dolgozó – Szél Bernadett kaphatná meg a mandátumot, ám ezt a pártok ellenezték.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Hang; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.