Pesti Srácok

Washington megfenyegette Kínát, mert akadályozza az Oroszország elleni szankciókat

null

Bár nyilvánosan Kína nem foglalt állást az orosz–ukrán háborút illetően, és egyelőre nem siettek Oroszország segítségére, Washington szerint mégis akadályozzák az Oroszország elleni szankciók végrehajtását. Az Egyesült Államok pénzügyminisztere most fenyegető hangnemben megüzente Pekingnek: ne próbálkozzanak Moszkva támogatásával.

Kínának segítenie kell véget vetni Oroszország „förtelmes ukrajnai háborújának, különben szembe kell néznie azzal, hogy elveszíti tekintélyét a világban” – mondta szerdán az amerikai pénzügyminiszter egy előadásában a Reuters szerint. Janet Yellen figyelmeztette Pekinget, hogy aki megpróbálja aláásni a nyugati szankciókat, annak gazdasági következményekkel kell szembenéznie. Yellen egy beszédében kijelentette, hogy erőteljesen reméli, hogy Kína az Oroszországgal való különleges kapcsolatát arra fogja használni, hogy meggyőzze Moszkvát a konfliktus befejezéséről. Azt is elmondta, hogy egyelőre nem látszik, hogy Peking jelentős mértékben próbálná segíteni az orosz gazdaságot a szankciókkal szemben – idézte az Index.

– mondta Yellen a washingtoni Atlantic Council agytrösztnél tartott előadásában. Arról is beszélt, hogy a jövőre nézve Kína és a Nyugat számára egyre nehezebb lesz elválasztani a gazdasági kérdéseket a szélesebb nemzetbiztonsági aggályoktól. Yellen úgy véli, hogy az orosz–ukrán háború kapcsán Peking ezért sem maradhat szótlan, mert az a nemzetközi rendre gyakorolt következményekkel jár majd, amelynek Kína vesztese lehet.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az Egyesült Államok pénzügyminisztere. Yellen azonban a kérdés-válasz órán azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak keményen együtt kell működnie Kínával annak érdekében, hogy elkerülhető legyen egy olyan bipoláris globális pénzügyi rendszer, amely a piacvezérelt demokráciákat szembeállítja az autokratikus, állami kézi vezérlésű gazdaságokkal. Kína egyelőre nem állt Oroszország pártjára a háború kapcsán, de nem is ítélte el Moszkva február 24-én indított invázióját. A hivatalos pekingi kommunikáció rendre a béke fontosságát és a konfliktus rendezését hangsúlyozza csak. A kommunista államhatalom viszont rendre elutasította, hogy a kínai–orosz kapcsolatokat az ukrán válsággal hozzák összefüggésbe. Liu Pengyu, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője Yellen beszédére mindössze annyit reagált, hogy „Peking elkötelezett a béketárgyalások előmozdítása mellett”.

– tette hozzá Pengyu a Reutersnek.

Forrás: Index/Reuters; Fotó: getty images

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.