Pesti Srácok

A baloldal hozzálátott Tóth Csaba levadászásához

null

Még meg sem melegedtek az ellenzéki képviselők frissen szerzett parlamenti székeiken, máris elkezdték lemetszeni a kellemetlen szálakat. Tóth Csaba már az előválasztás során is kínos eleme volt a baloldali összefogásnak, és ki is túrták Hadházy kedvéért, most pedig elkezdődhet a végső leszámolás.

A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. igazgatóját, Baracskai Gábort Tóth Csaba embereként tartották számon, aki egyébként a szocialista Hajdu Flórián alpolgármester sógora. Baracskait még 2015 januárjában nevezték ki a zuglói vagyonkezelő élére, miután elődjének, ifjabb Feigli Ferencnek gyanús ügyletei miatt forró lett a lába alatt a talaj, és kirúgását megelőzendő lemondott. Most azonban a zuglói MSZP bizalmát élvező cégvezető körül elfogyott a levegő, a kerületi Momentum, DK, MKKP, Párbeszéd és CivilZugló összefogásával a mai testületi ülésen leváltották az önkormányzat vagyonkezelőjének vezetőjét – tudta meg az Index.

A ma elküldött vezető vitatható döntései közé tartozott például, hogy az előválasztáson az általa vezetett cég több tucat munkavállalója Tóth Csaba szocialista jelölt számára végzett aktivistamunkát. Az Instagramon még most is látható az a fotó, amelyen a „politikai mocsártól megcsömörlött” Tóth Csaba épp együtt kávézik Baracskai Gábor sógorával, Hajdu Flórián gazdálkodásért felelős alpolgármesterrel és Kovács-Csincsák Lászlóval, aki a zuglói parkolás önkormányzati irányítója. A cégvezető elmozdítását megszavazó egyik képviselő az Indexnek példaként azt az esetet említette, amikor a vagyonkezelő a Thököly út 150. szám alatti apró bolthelyiséget majd az előtte lévő teret (akár terasz elhelyezésére is alkalmas módon) ugyan több tízmillióért szépen felújíttatta, de utána nem pályáztatta meg megfelelően, noha érdeklődő lett volna rá. Az ingatlan így hónapról hónapra folyamatos veszteséget termelt az önkormányzatnak. Az ügyben vizsgálat nem indult, a cég belső ellenőrét sem érdekelték az eset részletei.

Tóth Csaba igazgatóságokban és felügyelőbizottságokban elhelyezett embereinek eltávolítására most érdekazonosság alakult ki az MSZP-n kívüli városvezetői koalíción belül. A hat DK-s, három momentumos, a Párbeszéd, a Kétfarkú és a CivilZugló Egyesület képviselője együtt már kellő erőt képvisel a testületben ahhoz, hogy a szocialistákkal és Horváth Csaba polgármesterrel szemben keresztülvigyék akaratukat. (Az előterjesztést végül a szocialisták is megszavazták.) Most arról született döntés, hogy Baracskai vezetői pozícióját megpályáztatják. A pályázati anyagot a május végi rendes testületi ülésre állítják össze.

Forrás: Index; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.