Pesti Srácok

A Mi Hazánk jogi védelmet adna a Jobbik rendezvényén megtámadott nőnek

null

A Mi Hazánk Mozgalom felajánlja, hogy jogi segítséget és fizikai védelmet nyújt annak a nőnek, aki a Jobbik rendezvényén vált szexuális erőszak áldozatává – jelentette ki Apáti István, a párt alelnöke pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Apáti István azt mondta, nem csupán Földi Istvánt, Kocsord egykori jobbikos polgármesterét terheli felelősség, hanem Jakab Péter pártelnököt is, aki szerinte megpróbálta eltussolni a botrányt, és párttársát is erre kívánta rábírni.

– vélekedett. Azt mondta, a Mi Hazánk kivételesen felháborítónak tartja a Jobbik háza táján kirobbant szexuális botrányt, amelynek sértettje Szilágyi György jobbikos politikus élettársa, és személyesen is lelkiismeret-furdalást érez, mert az erőszak olyan személyhez köthető, akinek segítette politikussá válását. Ezért is kötelességének érzi, hogy véget vessen az elkövető politikai ámokfutásának – fűzte hozzá. Apáti István kitért arra, hogy Jakab Péter elnöki kampányának egyik zászlóvivője és hű fegyverhordozója volt Földi István, de a pártelnök mellett Gyüre Csaba volt jobbikos országgyűlési képviselőnek is színt kell vallania arról, hogy mit tapasztalt ezen a 2021. decemberi éjszakán.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Apáti István. Úgy értékelt: a botrány az egész szélsőbaloldal ügye, és rávilágít arra, hogy a Mi Hazánk az egyetlen valódi ellenzéki párt.

Csütörtökön a Bors írt arról, hogy erőszakos nemi közösülés kísérlete történt egy vidéki jobbikos rendezvényen tavaly decemberben. Későbbi sajtóhírek Földi Istvánt nevezték meg elkövetőként.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.