Pesti Srácok

Agyrém: hitelt venne fel az EU annak érdekében, hogy támogassa Ukrajnát

null

Két uniós tisztviselő szerint az Európai Bizottság jelenleg azt fontolgatja, hogy a huszonhét országot tömörítő csoport közös kötvénykibocsátással fedezné Ukrajna tizenötmilliárd eurós (több mint 5500 milliárd forint) hiányát. Erre a következő három hónapban kerülne sor – írja az Index.

Amennyiben megszületik a megállapodás, a tisztviselők szerint az új közös uniós hitelfelvétel az EU SURE rendszerén alapulhatna, amely a Covid-19-világjárvány idején a munkanélküli segélyek finanszírozására szolgált. Az egyik uniós tisztviselő szerint erre május 18-án tesznek javaslatot. Ez azt jelentené, hogy Ukrajna nagyon olcsó hitelt kapna az Európai Uniótól, az európai uniós kormányoknak pedig garanciákat kellene nyújtaniuk arra, hogy a közös felvett pénzt visszafizetik.

mondta egy magas rangú uniós tisztviselő a Reutersnak. Szerinte az ötletet május 18. és 20. között, a Bonnban megrendezésre kerülő pénzügyminiszteri találkozón fogják megvitatni. Az EU arra számít, hogy az Egyesült Államok is csatlakozik a javaslathoz, és mintegy ötmilliárd eurót biztosítana is. Így az EU-nak mintegy tízmilliárd eurót kellene előteremtenie a közös hitelfelvételből.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.