Pesti Srácok

Benkő Tibor: A honvédelem ügyét továbbra is jó kezekben tudhatjuk

null

Nehéz, kihívásokkal teli, de egyúttal eredményes volt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt négy éve – jelentette ki Benkő Tibor. A honvédelmi miniszter közölte: a következő években módosul a minisztérium struktúrája és felépítése, a honvédelem ügyét pedig továbbra is jó kezekben tudhatjuk.

– fogalmazott a kormányzati ciklus zárásával a posztjáról távozó Benkő Tibor, kifejtve: a 2015 óta tartó migrációs válság, a koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború is kihívások elé állította a honvédséget, a magyar katonák ugyanakkor meggyőzték a társadalmat, hogy készek és képesek megvédeni a lakosságot. Benkő Tibor kiemelte, hogy a 2017-ben indított Honvédelmi és haderőfejlesztési programot is sikerült töretlenül, ütemterv szerint folytatni. Mint mondta, nem értek el minden célt, hiszen sok célkitűzés eleve túlmutat egy négyéves cikluson, így a megfogalmazott, tízéves célokat tartalmazó, eredetileg Zrínyi 2026 Honvédelmi és haderőfejlesztési programnak már 2030–2032-es céljai vannak.

PestiSracok facebook image

– ismertette a leköszönő tárcavezető, hozzátéve, hogy a hazafias honvédelmi nevelést is folytatták: már mintegy 110 iskola csatlakozott a kadétprogramhoz és számos egyetemmel is megállapodást kötöttek. Benkő Tibor beszélt arról is, hogy a Honvédelmi Minisztérium felépítése, struktúrája módosul, kibővül a jövőben. Úgy fogalmazott:

Elmondása szerint az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén a kormányfő elégedettségét fejezte ki a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt négyéves tevékenységével kapcsolatban, és a jövőben is számít Benkő Tibor segítségére. A miniszter végül arra is kitért, hogy 52 éves karriert tudhat maga mögött, ebből 47 évet a honvédségnél, illetve a tárcánál szolgált. Éppen ezért továbbra is fontosnak tartja, hogy segítse a honvédelem ügyét, a célkitűzések megvalósítását.

– emelte ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.