Pesti Srácok

Biztonságpolitikai szakértő: a veszélyhelyzet hatálybalépése a jogalkotást egyszerűsítő lépés

null

A kedd éjféltől Magyarországon életbe lépő háborús veszélyhelyzet a jogalkotást leegyszerűsítő lépés – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Kaiser Ferencet arról kérdezték, hogy már három hónapja tart az orosz–ukrán háború, amellyel összefüggésben Magyarországon háborús veszélyhelyzet bevezetéséről döntött a kormány. Azt mondta: a kormányzati döntés mögött az áll, hogy ha a biztonsági helyzet megkívánja, gyorsabban, a parlamentáris munkát lerövidítve lehessen rendeletet alkotni.

– fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Kaiser Ferenc szerint a kezdetektől látni lehetett, hogy az oroszok eltaktikázták magukat: arra számítottak, hogy elmenekül az ukrán kormány, szétszalad az ukrán haderő és a keleti, zömmel oroszul beszélő – de mint azóta kiderült, ukrán tudatú – lakosság tárt karokkal várja őket. Kaiser Ferenc úgy vélekedett, egyik fél veszteségadataiban sem lehet megbízni.

– mondta, jelezve: emellett négyezer és ötezer között lehet a hadifoglyok és a dezertőrök száma.

– fűzte hozzá. A szakértő szavai szerint egyik fél sem akar tárgyalni, mert egyik fél sem egyezkedhet: Ukrajna azért nem, mert még nem győzték le, Oroszország pedig azért nem, mert nem nyert eléggé, sőt – mint mondta – az orosz győzelem inkább vereség. Kaiser Ferenc úgy látja: a konfliktus megmarad az orosz–ukrán keretek között, és hosszú ideig fog tartani.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még