Pesti Srácok

Deák Dániel: Gazdasági fókuszú kormányzás várható (Videó)

Deák Dániel videóelemzésében összegezte az ötödik Orbán-kormány várható stratégiáját. Az elemző szerint koronavírus-járvány utóhatásai, az energiaválság és az orosz-ukrán háború is komoly gazdasági kihívások elé állítja a világot, amelyet Európában tovább tetéznek a brüsszeli szankciók. Orbán Viktor mai ciklusindító beszéde és a kormányzati struktúra kialakítása is azt jelzi, hogy az új kormány megtartja ugyanazt a nemzeti alapon álló gazdaságpolitikai irányvonalat, ami 2010 után is sikeresen kivezette Magyarországot abból a csődközeli helyzetből, amelybe a 2008-as világválság és az elhibázott baloldali kormányzás juttatta

Múlt héten látott napvilágot az új kormányzati struktúra, így már látni lehet, hogy milyen fókuszú kormányzásra számíthatunk. Ami szembetűnő, hogy a 11 minisztériumból legalább 6 olyan lesz, amelyik gazdasági területekkel foglalkozik, amiből arra lehet következtetni, hogy kiemelt célja Orbán Viktornak a gazdaság dinamizálása, még ellenállóbbá tétele – hangsúlyozta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. Erre azért van szükség az elemző szerint, mert szinte még ki sem heverte a világgazdaság a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkot, az orosz-ukrán háború újabb kihívások elé állította a világot és különösképpen Európát.

– mondta az elemző, hozzátéve: a 2010-es kormányváltás után erről szólt a bankadó és a multinacionális cégek megadóztatása is. Kiemelte: akkor nagyon sokan támadták a kormányt az újszerű gazdaságpolitikája miatt, a baloldalon sokan azt mondták, hogy ez gazdasági csődöt eredményez, ugyanakkor az eredmények önmagukért beszélnek: rég nem látott gazdasági növekedés következett be az elmúlt egy évtizedben, a magyar lakosság anyagi helyzete is jelentősen javult, az ország gazdasági mozgástere pedig szélesedett. A mozgástérbővülés nagyon fontos a mostani brüsszeli viták során is, hiszen komoly nyomás helyezkedik Magyarországra annak érdekében, hogy fogadja el az olaj, majd várhatóan később a gázembargót is Oroszországgal szemben.

PestiSracok facebook image

– idézte fel Deák Dániel. Az új kormány tagjairól szólva Deák Dániel kiemelte: igen erős annak az összetétele és több olyan nagy név is visszakerült a kormányba, akik korábban már bizonyítottak. Ilyen Navracsics Tibor és Lázár János is, akik fontos szerepet kapnak a most alakuló kormányban. Hozzátette: Navracsics Tibornak lesz a feladata európai uniós források kezelése is, ami Brüsszelben komoly eredményeket hozhat, hiszen a régi-új miniszternek egykori uniós biztosként nagy rutinja van az ilyen helyzetek kezelésében. Orbán Viktor a mai beszédében az ésszerű rendet és a stabilitást hangsúlyozta, ami arra utalt, hogy ebben a veszélyekkel teli időszakban az ő kormányzása garantálhatja a problémákkal szembeni ellenállást.

– fogalmazott az elemző. A miniszterelnök ígéretet tett a rezsicsökkentés, a nyugdíjak, a családtámogatások és a teljes foglalkoztatottság megvédésére is, ami azt jelzi, hogy kész stratégiával rendelkezik már a gazdasági helyzet kezelésére. A miniszterelnök bizakodó volt azzal kapcsolatosan, hogy a magyar gazdaság tovább növekedhet a beruházásoknak köszönhetően, amellyel kapcsolatosan a friss adatok holnap látnak majd napvilágot, a holnapi GDP-adatokból derül majd ki, mennyire érintette erősen a magyar gazdaságot a szomszédos háború. Az energiaválság kapcsán kulcsfontosságú a paksi bővítés és a napelemparkok építése, amelyet a miniszterelnök nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített a beszédében. Ez is jól mutatja az elemző szerint, hogy az energiapolitika területén is szuverenista politikát képvisel Orbán Viktor, aki a brüsszeli szinten sem fogad el olyan szankciókat, amelyek alapjaiban sértenék Magyarország létérdekeit.

Forrás, fotó: XXI. Század Intézet;

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.