Pesti Srácok

Ferenc pápa: az életszentség nem hirtelen hősies tettekből, hanem mindennapi szeretetből áll

Ferenc pápa: az életszentség nem hirtelen hősies tettekből, hanem mindennapi szeretetből áll

Korunk szentjeit a feszültséggel és háborúkkal teli mindennapok hőseinek nevezte az egyház, a politika és a társadalom számára is Ferenc pápa vasárnap, a Szent Péter téren bemutatott kanonizációs misén, amelyen többek között a francia Charles de Foucauld-t, a holland Titus Brandsmát és az indiai Devasahayam Pillait avatták szentté.

Ferenc pápa a szentté avatási misét követő beszédében kijelentette:

Az egyházfő a pandémia két és fél éve után első alkalommal tartott szentté avatást. A Szent Péter téren zajlott ünnepi misén vatikáni adatok szerint 45 ezren vettek részt közöttük az új szentek országainak és városainak küldöttségei. Jelen volt az olasz államfő, Sergio Mattarella, a francia belügyminiszter, Gérald Darmanin, a holland külügyminiszter, Wopke Hoekstra, az indiai kisebbségekért felelős miniszter, Gingee K. S. Mathan, valamint Bouabdellah Ghlamallah, az algériai legfelsőbb iszlám tanács (HCI) elnöke.

PestiSracok facebook image

Tíz új szentet avatott a pápa

Ferenc pápa tíz új szentet avatott, akit korábban már boldoggá nyilvánítottak: öt olasz, három francia, egy holland és egy indiai van közöttük. Az olaszok, köztük két pap és három szerzetesnő, mindannyian más és más szerzetesrendet alapítottak. Szentté avatták a szegények védelmezőjeként ismert, 1901-ben pappá szentelt Charles de Foucauld-t. A francia szerzetest Ferenc pápa példaképnek nevezte a Mindannyian testvérek kezdetű 2020-as enciklikájában. Charles de Foucauld jómódú családban született, és a katonai pályát választotta, amely Algériába vezette. Később szerzetesként ugyanott élt remeteként a sivatagban. Közelről megismerte a muzulmán vallású tuareg nép tagjait, kiadta az első francia–tuareg szótárt. 1916-ban rablóbanda támadásában veszítette életét. Halála után alakult meg a követői alkotta Jézus Kistestvérei rend, amelynek később női ága is létrejött. Charles de Foucald-t 2005-ben avatta boldoggá XVI. Benedek pápa, aki a francia szerzetest az egyetemes testvériség példájának nevezte.

Titus Brandsma orvosi kísérletek során veszítette életét

Az újságíró papként is ismert holland Titus Brandsma 1905-ben tette le a papi fogadalmat. A karmelita rendi szerzetes Nimega város katolikus egyetemének rektora volt, újságíró-szerkesztőként több katolikus napilapban dolgozott. Felemelte szavát a zsidótörvények és a náci ideológia ellen, amely miatt 1942-ben először börtönbe, majd Dachau koncentrációs táborába került, ahol orvosi kísérletek során halálos injekcióban veszítette életét. 1985-ben avatták boldoggá. Az új szentek között szerepel a XVIII. században az indiai Travancore maharadzsájának udvarában tisztként szolgált, hinduként született Devasahayam Pillai, akit a kereszténységre történt áttérése miatt megkínoztak, majd katonatársai meggyilkoltak. Az egyházban vértanúként Lázár névvel ismert. 2012-ben avatták boldoggá. Homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott:

Hozzátette, hogy az életszentség része az is, amikor ki tudunk lépni a kizárólag önmagunkkal törődésből, és időnket arra fordítjuk, akinek szüksége van rá.

– mondta a pápa. A misén francia, holland és tamil nyelven is imádkoztak.

A szentté avatást (kanonizáció) a boldoggá avatás (beatifikáció) előzi meg: mindkét esetben összetett egyházi eljárásról van szó, amelynek során az adott egyházmegyében és a Vatikánban történészek, teológusok és más szakértők közreműködéssel kivizsgálják az adott személy életét, tetteit. A boldoggá és a szentté avatáshoz szükséges az adott személy közbenjárására történt csodatétel elfogadása is. A boldoggá avatott tisztelete egy bizonyos régióban, közösségben engedélyezett. A szentté avatás az egész katolikus egyház számára megengedi a korábban boldogként tisztelt személy liturgikus tiszteletét. A szentté avatott személy ereklyéit nyilvános tisztelet övezheti, és templomot szentelhetnek neki. Egyházi adatok szerint 1588-tól már több, mint ezerhétszáz új szentet avattak; a legtöbbet Ferenc pápa, aki az utóbbi kilenc évben több, mint kilencszáz új szentet avatott, túllépve Szent II. János Pál pápát is, akinek nevéhez 482 szent avatása fűződik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.